Belföld

ORFK: A rendőrök nem nyomozhatnak a rendőrségi Microsoft-üzlet ügyében

Az Egyesült Államok igazságügy-minisztériuma által közzétett Microsoft-jelentés a magyar rendőrség 2014-es szoftverbeszerzésének anonimizált vizsgálati anyagán keresztül mutatta be, hogyan működtek a magyar Microsoft-leányvállalat visszaélései. Ezt immár az Országos Rendőr-főkapitányság sem cáfolja.

Az amerikai hatóságok által lefolytatott vizsgálat során arra a megállapításra jutottak, hogy a Microsoft és a cég magyarországi viszonteladói sok esetben előre be lettek avatva a készülő állami szoftverbeszerzések részleteibe. A cégek vezetői előre tudták, mit és mennyiért akarnak venni a különféle állami szervek, majd a magyar Microsoft azt állítva, hogy csak engedménnyel lehet megszerezni az üzletet, engedélyt kért az amerikai anyacégtől az árleszállításra, ám közben a magyar állami vevőkkel a teljes árat fizettették meg. Az így keletkezett haszon volt a korrupciós alap.

A 24.hu korábban Hadházy Ákos független képviselő kutatása alapján megírta, hogy az amerikai vizsgálati jelentésben részletesebben bemutatott két eset, a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozó állami informatikai cég, a NISZ Zrt. és az ORFK beszerzései voltak.

Az amerikai jelentés szerint az egyik üzlet értéke 3,6 millió euró volt, ami megfelel az ORFK 1,1 milliárd forintos beszerzését lezáró szerződési összegnek. De az üzlet beazonosítható a szerződéskötés dátuma alapján is, ami az amerikai nyomozati anyagban és a szerződésen is 2014 októbere.

A 24.hu megkereste az ORFK sajtóosztályát, hogy a rendőrség indít-e nyomozást annak érdekében, hogy kiderüljön: a 2014-es beszerzések körül történtek-e visszaélések, voltak-e olyan cégek, amelyek aránytalanul nagy pénzügyi hasznot húztak a rendőrség számára szállított szoftverek kiközvetítéséből?

Az ORFK szerint

„a vázolt cselekmény büntetőjogi vizsgálata a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 30. § f) pontja alapján – a hivatalos személy vonatkozásában elkövetett hivatali vesztegetés, illetve hivatali vesztegetés elfogadása – az ügyészség kizárólagos hatáskörébe tartozik”.

Az ügyészség már a múlt héten közölte, hogy Microsoft-ügyben jelenleg nincs folyamatban semmilyen eljárás, mert sem az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumától, sem más amerikai hatóságtól nem kaptak feljelentést vagy olyan jelzést, amely az említett ügyletekkel kapcsolatos korrupciós bűncselekményre utalna.

A hiányzó jelzés problematikáját megoldhatja, hogy az üggyel behatóan foglalkozó Hadházy Ákos épp csütörtökön délután jelentette be a Facebookján, hogy feljelentés fog tenni az ORFK és a NISZ szoftverbeszerzése ügyében is.

Az ORFK keddi cikkünk megjelenése után egy kioktató hangú közleményt tett közzé a Police.hu-n. Ebben a lényeges állítást ugyan nem cáfolták, mégis azt állították, hogy „könnyűnek találtatott a 24.hu cikke”, mert az anyagban szereplő állítással ellentétben a rendőrség internetes oldalán megtalálható a 2014-es Microsoft-szerződés. A szerződés valóban meglett, csak nem a rendőrség 5 millió forint feletti szerződései között. Az ORFK a közleményt csütörtökön eltüntette a Police.hu-ról.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.