Belföld

Kompenzációt fizet a Wizz Air több mint 100 ezer utasnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy negyedmilliárd forint kompenzációban részesülnek – írja a GVH a közleményében.

A GVH-hoz érkezett számos fogyasztói panasz alapozta meg a légitársaság Wizz Flex repülőjegy-kiegészítő szolgáltatásának vizsgálatát – magyarázzák. A kiegészítő szolgáltatást megvásárló fogyasztóknak lehetőségük van repülőjegyük módosítására járatmódosítási díj nélkül, mindössze az esetleges vitel- és poggyászdíj-különbözet megfizetésével. Igen ám, de olyan feltételeket támasztott a légitársaság, amely sok utasának alighanem elkerülte a figyelmét.

Például járatmódosítás esetén a fogyasztó számára felajánlott ár megegyezik a már megfizetett viteldíjjal, még akkor is, ha ugyanarra az időpontra, ugyanarra a járatra a módosítás keretein kívül vásárolható repülőjegy olcsóbb. Így a Wizz Flexen belüli átfoglalásnál a fogyasztó nem érvényesítheti a számára kedvező jegyárkülönbözetet. Ugyanakkor 2016 januárja és szeptembere közötti járatmódosítások esetén az igénybe vevőknek nem csak a viteldíjak, hanem a dinamikusan változó poggyászdíjak különbözetét is meg kellett fizetniük.

A mostani, a GVH által kikényszerített lépéssel a légitársaság vállalta, hogy a Wizz Flex szolgáltatást 2010 óta igénybe vevő valamennyi fogyasztónak átalány-kompenzációt ír jóvá. A Wizz Air emellett vállalta, hogy díjkülönbözetet ír jóvá azon fogyasztóknak, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegyük ára, viszont ezt korábban a légitársaság nem fizette vissza nekik.

A kompenzációban részesülő fogyasztók száma összességében 120 ezer és 220 ezer közé tehető, az átlagos összeg pedig 8,3 euró (azaz 2700 forint) lesz utasonként. A kompenzációt a cég a fogyasztók Wizz fiókjában írja jóvá, és a fogyasztóknak 5 évig van lehetőségük arra, hogy azt felhasználják vagy bankszámlaszámuk elküldésével kérjék annak készpénzre váltását.

A fentieken túl a Wizz Air vállalta, hogy módosít a Wizz Flex szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatán is, egyértelművé téve annak tartalmát. Emellett informatikai fejlesztésekkel segíti a szolgáltatás teljes körű, egyszerű, fogyasztóbarát igénybevételét, és célzott oktatási kampányt is folytat a légi utasok fogyasztói jogairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik