Belföld

Hűvösön marad a droglabort működtető hatfős banda

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghosszabbította annak a 3 férfinak és 3 nőnek a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya.

A rendőrség összesen 10, Pest megyei és budapesti lakásban tartott házkutatást, amelynek során közel egy kilogramm kokaint, mintegy három kilogramm amfetamint, továbbá közel négy kilogramm marihuanát foglaltak le.

Egy domonyvölgyi ingatlanban speed előállításához használatos alapanyagokat és keverőeszközöket is találtak a nyomozók, továbbá az egyik gyanúsítottól egy feltehetően éles lőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket is lefoglaltak.

A három férfi és a három nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018-ban rendszeresen vásároltak és árusítottak kábítószert Isaszegen, Domonyvölgyben és Kistarcsán. Az ügyben eljáró nyomozási bíró, szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés és a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt mind a hat gyanúsított letartóztatását meghosszabbította.

A döntés ellen a gyanúsítottak és védőik is fellebbeztek, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik