Belföld

Bíróság elé állították azt a nőt, aki simán nekihajtott egy vonatnak

Az Egri Járási Ügyészség a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat az ellen a 23 éves nő ellen, aki nekihajtott egy vonatnak tavaly áprilisban.

A fiatalasszony jó látási viszonyok között, tiszta időben közlekedett Poroszló határában, a Tisza-tó gáttöltésén kialakított aszfaltburkolatú úttesten Tiszafüred irányába.  Amikor arra a helyre ért, ahol az út jobbra kanyarodva keresztezi a 33. számú főút mellett futó vasúti pályát, körültekintés és megállás nélkül behajtott a külön biztosítás nélküli, de táblával jelzett átjáróba, figyelmen kívül hagyva, hogy oda vele egy időben érkezett egy Debrecen felé tartó vonat.

A nő a mozdony bal oldalának ütközött, majd kocsijával nekivágódott egy közelben parkoló autónak. A balesetben senki nem sérült meg, de az abban részt vevők élete, testi épsége azonban közvetlen veszélybe került.

A Füzesabonyi Járásbíróság 100 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte az elkövetőt. Az ügyészség magasabb összegű pénzbüntetésért, és vezetéstől eltiltás alkalmazása érdekében fellebbezett, ezért a döntés nem jogerős.

Fotó: Illusztráció/Pécs HTP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik