Belföld

Jobbik: Orbán a nemzet mészárosa lett

A párt szerint a kormányfő elszigetelte a magyarokat Európában.

A Jobbik szerint Orbán Viktor „szó szerint a nemzet mészárosa lett”. A kormányfőt „csak a saját hatalmi tébolya” érdekli, ennek oltárán „kész feláldozni Magyarországot is” – közölte Jakab Péter.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője közleményében Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére reagált. Szerinte a miniszterelnök

Európában belerúgott a saját szövetségeseibe is, csak azért, hogy itthon szabadságharcost játszhasson, közben visszavezette Magyarországot az oroszok ölelésébe, ahonnan 30 éve szabadulni akartunk.

Mint írta, Orbán Viktor a magyarokat az EU egyik legszegényebb nemzetévé tette, béremelés helyett már százezres nagyságrendben telepít be gazdasági bevándorlókat az elűzött magyarok helyére.

Azok a honfitársaink pedig, akik itt maradnak, jó eséllyel a szétvert egészségügy áldozatai lesznek, ahol évente 24 ezer ember hal meg a nem megfelelő ellátás miatt.

A Jobbik frakcióvezetője szerint az őszi önkormányzati választáson be kell áldozni a Fideszt, különben 15 év múlva az ország nem az Európai Unió része lesz,

hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.