Belföld

Herényi Károly visszatér a politikába, függetlenként

Az MDF egykori erős embere polgármester lenne Balatonföldváron.

Herényi Károly Facebook-oldalán jelentette be: mérlegelt, majd úgy döntött, él a demokrácia legfőbb alapjogával, hogy választó és választható, és az őszi önkormányzati választáson függetlenként elindul a polgármesteri tisztségért Balatonföldváron.

Célja, hogy Balatonföldvár lakói között erősítse az együttműködés kultúráját, a ma országosan domináló szembenállás „kultúrája” helyett. Emlékeztetett rá, hogy korábban ezt tette évekig a magyar Országgyűlésben is.

Nincs egyedül

Azt írta, részletes programját a hamarosan elinduló „honlapjukon”
ismerhetik majd meg, mert a következő napokban bemutatják azokat a képviselőjelölteket, akikkel egy csapatban dolgoznak a választások előtt, és reményeik szerint azt követően is.

Herényi Károly jelmondata, amit teljesen őszinte szívvel vall: neki

Balatonföldvár POLGÁRAI a legfontosabbak!

Herényi Károly még MDF-frakcióvezető volt 2006-ban, amikor  szintén függetlenként elindult a földvári polgármesterségért. Ezt akkor a Magyar Nemzetnek azzal magyarázta, hogy egy kisváros nem terhelhető politikai szembenállásokkal. Akkor nem nyert, a 2010-es országgyűlési választásokon az MDF pedig már be sem jutott a parlamentbe. Amikor Dávid Ibolya pártelnök lemondott tisztségéről, az MDF ideiglenes vezetője Herényi Károly lett.

Kiemelt kép: Facebook/Herényi Károly 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik