Belföld

Az Emmi „nem találta meggyőzőnek” az elutasított budaörsi igazgatók pályázatait

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Emberi Erőforrások minisztériuma nemrég elutasította két helyi iskola, az Illyés Gyula Gimnázium és a Herman Ottó Általános Iskola igazgatóinak pályázatát.

Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester a történtekkel kapcsolatban közösségi oldalán azt írta:

évtizedek óta mindenki megelégedésére dolgozó, komoly sikereket maga mögött tudó jelenlegi igazgató újabb öt évre benyújtott pályázatát dobták vissza; mindketten egyedüli pályázók voltak, a tantestület, a szülők és a képviselő-testület támogatását élvezve.

A minisztérium egy-egy évre meghosszabbította az intézményvezetők szerződését, úgy, hogy a pályázatukat nem fogadták el.

Az esettel kapcsolatban megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, válaszukban közölték:

Az iskolaigazgatók kinevezése a jogszabályban előírt eljárás szerint történik, a végső döntés, a kinevezés joga az oktatásért felelős miniszteré. A jogszabályban kijelölt döntéshozó nem találta meggyőzőnek a két vezető szakmai pályázatát.

Mint írták, „az érintett intézményvezetők azonban a következő tanévben is ellátják az intézményvezetői feladatokat, és természetesen módjukban áll majd ismételten pályázni”.

Csak emlékeztetőül: Áder János múlt csütörtökön írta alá a köznevelési törvény módosítását, amiben többek közt az szerepel, hogy megszűnik a tantestület, diákönkormányzatok és szülők véleményezési joga az igazgatói kinevezéseknél.

Kiemelt kép: Pedagógusok egy nagyméretű kockás zászlót engednek le a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola ablakaiból a pedagógusok egész napos, országos sztrájkjának napján, 2016. április 20-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik