Belföld

Tízezreket bukhat, aki nem cseréli időben az útlevelét

A nyári hónapokban kérnek a legtöbben gyorsított eljárásban útlevelet, ami nyilván összefüggésben van azzal, hogy ilyenkor indulnak a legtöbben vakációra, s alighanem ilyenkor felejtik el a legtöbben időben ellenőrizni, érvényes lesz-e okmányuk az utazás idején. A késlekedőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha azonnali (24 óra), sürgősségi (3 nap), vagy soron kívüli (7 nap) megoldással szeretnének okmányhoz jutni, ám az adatok alapján az extra költség sem int eléggé figyelemre, hiszen évente még így is tízezernyi útlevél készül gyorsított tempóban.

A Pénzcentrum készített összeállítást a témáról, ebből derül ki, hogy 2019 első negyedévében összesen 3990-en vettek igénybe gyorsítottútlevél- szolgáltatást. Ez az időszakban kiadott összes útlevél 2,9 százalékának felel meg.

A Belügyminisztérium a lapnak megküldte, mennyivel kell számolnia, aki rapid ügyintézést kér: a soron kívüli eljárás igazgatási szolgáltatási pótdíja 19 000 forint, a sürgősségi pótdíja 29 000 forint, az azonnali eljárás pótdíja pedig 39 000 forint.

Akkor derül ki, valójában mennyire drága az extra igény, ha hozzátesszük az alapeseti árakat: az 5 évig érvényes magánútlevélnél 7 500 forint, a 10 évig érvényes magánútlevélnél 14 000 forint a költség. (Erre jönnek rá a pótdíjak gyorsításnál.)

A Pénzcentrum megnézte az utóbbi évek adatait is, s arra jutott, 2016 óta folyamatosan csökken a gyorsított eljárásban készülő útlevek részesedése az összes kibocsátott útlevélhez képest: míg 2016-ban 4,5 százalék volt ez a szám 2018-ra már csak 3,9 százalék.

Kiemelt kép: Neményi Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Deputy Prime Minister and Interior Minister Matteo Salvini delivers as speech at the Italian Senate, in Rome, on August 20, 2019, as the country faces a political crisis. - Italy's Prime Minister Giuseppe Conte says to offer resignation during his speech at the Senate after calling Italy's far-right Interior Minister Matteo Salvini "irresponsible" to spark a political crisis by pulling the plug on the governing coalition. (Photo by Andreas SOLARO / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.