Belföld

Elütöttek, átmentek egy motoroson Tatán, egy hónap múlva meghalt

Már az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét az a tatai sofőr, aki elütött, majd áthajtott egy motoroson két évvel ezelőtt Tatán.

A sofőr a Nagykert utca és a Május 1. út kereszteződésében egyenesen szeretett volna tovább haladni, nem észlelte a Május 1. úton a belső sávban a megengedettnél gyorsabban közeledő motorost, emiatt az elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behajtott a kereszteződésbe.

A motoros észlelte a kereszteződésbe szabálytalanul behajtó autóst és vészfékezett, de a manőver ellenére a 68-73 km/h-val belehajtott a 20-25 km/h-val közlekedő kocsiba.

A szerencsétlenül járt motoros az autó elé zuhant, amely maga előtt tolta, majd átment rajta. A motoros egy hónappal nappal  később a kórházban elhunyt. Az autó sofőrje a Tatai Járásbíróságon beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyalás jogáról is, ezért a bíróság azonnal döntést is hozott. A sofőr 1 év 6 hónap fogházat kapott, 3 évre felfüggesztve. Emellett 2 év 6 hónapra eltiltották a vezetéstől.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlott és védője is három nap gondolkodási időt kért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik