Belföld

21 képviselő és öt miniszter néma maradt a parlament tavaszi ülésszakán

Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter, Benkó Tibor honvédelmi miniszter, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Pintér Sándor belügyminiszter és Rogán Antal propagandaminiszter egyszer sem szólalt fel az Országgyűlésben az elmúlt fél évben. Az RTL Klub Híradójának összesítéséből kiderül, hogy  a képviselők közül 21-en nem szólaltak fel idén, köztük van Bíró Márk fideszes képviselő is, aki 2010-ben került a törvényhozásba, de eddig csak egyszer kért szót, azt is véletlenül.

A tavaszi ülésszakon 17 fideszes, egy független, egy MSZP-s és három jobbikos nem kért szót, de utóbbiak közül ketten az év elején lemondtak mandátumukról. Molnár Zsolt MSZP-s képviselő azzal indokolta csendesebb időszakát, hogy a bizottsági munkájára koncentrált, de az RTL Klub Híradójának elmondta, ősszel pótolja majd lemaradását. Hadházy Ákos az európai ügyészséghez való csatlakozáshoz gyűjtött aláírásokat, ő elmondása szerint ezért nem szólalt fel, de hozzátette, hogy egyébként is feleslegesnek tartja az üres padsorok közötti beszédet.

A legtöbbször Rétvári Bence, az EMMI államtitkára szólalt fel, ő összesen több mint 8 órán át beszélt. Az ellenzékiek közül a jobbikos Z. Kárpát Dániel volt a legaktívabb a parlamentben.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik