Belföld

Ez az eddigi legbékésebb Pride

Korábban a témában:

Folytatódik a legbékésebb Pride

Közzétette: 24.hu – 2019. július 6., szombat

Valamivel délután három óra után már párezren gyülekeznek a Kossuth téren, hogy négy órakor elinduljanak a Pride-felvonulással. A 2019-es Pride évek óta az első, ahol a menet nem lesz kordonok közé zárva, az ellentüntetők viszont igen.

Fotó: Marjai János

Persze ez nem jelenti, hogy semmilyen kordon nincs: a Kossuth téren például eleve csak bizonyos pontokon lehet belépni, ahol ajtók vannak a teret elkerítő kordonon. A rendőrség is erőteljesen biztosítja a menetet, és a szervezők is háromszáz önkéntest bíztak meg avval, hogy figyeljenek a biztonságra. Folyamatos lesz a megfigyelés is: végig kamerákkal veszik majd a menetet, aminek a korábbi évek összetűzéseinél volt már haszna.

Fotó: Marjai János

A kordonnélküli vonulásnak megvan az az előnye, hogy szinte bárhol lehet csatlakozni, kivéve néhány pont, mint  az Erzsébet tér, a Bazilika és a Vértanúk tere, ahol az ellentüntetések miatt kordonokkal kerítik el az ellentüntetőket. A menet ezen az útvonalon halad majd:

Kossuth Lajos tér – Falk Miksa utca – Markó utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Apáczai Csere János utca – Március 15. tér.

Fotó: Marjai János

A Kossuth téren beszédekkel és csókflashmobbal kezdtek, bár előbbit hallani volt nehéz, utóbbiban kevesen vettek aktívan részt, majd négykor indul el a menet. Az első atrocitás egyébként még a gyülekezés előtt megvolt. Körülbelül 40 Hungary Légió feliratú pólót viselő ember elkezdett hangosan buzizni, de a rendőrök azonnal elkísérték őket.

Fotó: Marjai János

Négy órakor már tízezren is lehetnek a téren a forróságban. Elég sok politikus és párt van a helyszínen, a Momentumtól az MSZP-ig, Karácsony Gergelytől Fekete-Győr Andrásig jelentek meg.

Fotó: Marjai János

Végül a menet negyed öt körül elindult, de rögtön utána el is akadt a kijáratnál, ezért voltak, akik negyed órát is vártak, hogy továbbmessenek. A végül elinduló meneten egyébként kifejezetten sokan vannak, de nyugodtan, különösebb balhé nélkül vonul. Nagyon hangos a zene, a technotól a Spice Girls-ig tart a repertoár, és nagyon meleg van.

Fotó: Marjai János

Az ellentüntetők nem mutattak sokat: a Deák Ferenc térnél kétsoros rendőrkordon van rengeteg rendőrrel, de tüntetőből csak kettő-három lézeng. Később valamivel többen kerültek elő, az Erzsébet téren a Budapest Eye környékén Budaházy György és még vagy harminc ember kiabált, de tudósítóink szerint a tömegből semmit nem hallottak. Mindenesetre a pár tucat ember állítólag azt kiabálta a tízezres tömegnek, hogy

kevesen vagytok.

A tüntetők végül hat után értek a Március 15. térre, amit meg is töltöttek. Tényleg ez volt az utóbbi idők legnyugodtabb felvonulása. 

Kiemelt kép: Marjai János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.