Belföld

Hiába van több CT és MR, ha nem tudnak mellé radiológust fizetni

Az elmúlt nyolc évben a komputertomográf (CT) berendezések száma mintegy 60 százalékkal, a mágneses rezonanciás (MR) eszközöké 150 százalékkal nőtt, miközben a radiológusok száma érdemben nem változott – írja a Népszava. Éves szinten körülbelül ötven radiológus tesz szakvizsgát, és ugyanennyi csökken átlagosan évente az aktív radiológusok száma.

Ez azért probléma, mert  a CT-vizsgálatok egy részének elvégzése hirtelen fellépő probléma miatt szükséges, és szinte azonnal, legfeljebb fél órán belül leletet is kell adni. Az ilyen esetek negyede este nyolc és reggel nyolc óra között vagy hétvégén történik, azaz a gép mellett legalább egy radiológusnak is készenlétben kellene lennie.

A kisebb intézmények igazgatói pedig csak akkor tudják a radiológusok 24 órás jelenlétét finanszírozni, ha azt fedezetlen költségként is bevállalják.

Ugyanis a sürgősségi centrumok kapnak alapfinanszírozást, de a normál nyolcórás munkaidőn túli esetek ellátásához szükséges készenléti ügyeletes radiológusra már nem. A kicsi és a közepes intézményeknél, amelyekben röntgen és CT is működik, egy átlagos éjszakai műszak alatt körülbelül 100 ezer forintot számolhatnak el a biztosítónak az akutan elvégzett képalkotó vizsgálatokért, miközben a radiológusokra akár 150 ezres költsége is keletkezhet a kórháznak.

Ennek két negatív következménye is adódik:

  • egyes kórházak adóssága 1,5-2,5 millió forinttal nőhet az állam által meg nem fizetett radiológusok miatt,
  • egyes kistérségek között CT-diagnosztikában hétszeres, az MR-diagnosztikában pedig 14-szeres is lehet a különbség abban, mennyire könnyen vagy nehezen juthatnak hozzá a vizsgálathoz a betegek.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik