Belföld

Ungváry: Orbánék kitörlik, aki már nem kívánatos

Csak a Fidesz, avagy plakátmagány és történelem.

A rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán rendre előkerül, hogy az Orbán-kormány emlékezetpolitikája szelektív – írja az Euronews, amely ezért a Terror Háza 30  éve szabadon című kiállításáról kérdezte Ungváry Krisztiánt. A történész szerint a hitelességet ássák alá a plakátok pontatlanságai, így a kiállítás meglehetősen primitív módon próbál megfelelni a mának.

Sorolja, mire gondol: a Rákosi-korszakról szóló táblán a Kádár-kor képei vannak, a Csodák Évének nevezett ’89-et az 1988-as tüntetések fotóival ábrázolják, kronológiailag nem stimmel a bemutatás, ami kicsi tévedésnek tűnik, de meghamisítja a történet lényegét. Ungváry arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagymarosi vízlépcső és a romániai falurombolás elleni tüntetések fekete-fehér képein a transzparenseket narancssárgára színezték, ami

nyilvánvalóan politikai üzenetet hordoz, és ezt nem szép dolog belekeverni egy olyan dologba, amihez nincs köze.

 

Ungváry furcsállja, hogy az akkor még kamasz mai kormányzati politikusok idézetekkel szerepelnek a kiállításon, de nem jut hely a demokratikus ellenzéknek, vagy a Nyugaton a vasfüggöny lebontásával azonosított későbbi szocialista miniszterelnöknek.

Egyértelmű aktuálpolitikai indokok mentén kiradírozzák azokat, akik számukra jelenleg nem kívánatos politikai szereplők, annak ellenére, hogy történelmi szerepük miatt meg kéne jelenniük egy ilyen kiállításon.

A történész a kommunizmus szabadsághiányos időszakáról szóló táblát elég sajátos kikacsintásnak tartja a mára. Azt írják, hogy a „beruházásokat politikai szempontok szabták meg”, „üldözték a másként gondolkodást”, miközben az ő munkahelyét is ezért zárták be.

MTI/Mónus Márton

 

A történész ezzel utalt arra, hogy az 56-os Intézetet a kormány emlékezetpolitikáját támogató Veritas Intézetbe olvasztották be.

Ungváry Krisztián a Veritasban kutat tovább
Azt írja, megpróbálja, mennyire tartja be az intézet a szavát.

 

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik