Belföld

Már javították is az ásotthalmi Lada Niva hirdetését

Nemrég megírtuk, hogy a Toroczkai László vezette ásotthalmi önkormányzat nem mindennapi hirdetésben árulja a helyi mezőőrök Lada Niváját. A „sokat látott” gépjárműért indított licit 1 forintról indult, mára 160 ezer forintnál tart. A hirdetésben többek közt az is szerepelt, hogy a jármű 35 ezer kilométert futott. Csakhogy az országos járműnyilvántartó adatbázisban elérhető adatok szerint utoljára 2015-ben rögzítették a szóban forgó Lada Niva kilométerórájának állását, akkor 116 731 kilométer volt benne.

Toroczkaiék visszatekert kilométerórával árulják a mezőőrök Ladáját
35 ezer kilométerrel árulják, pedig 4 éve már 116 ezer volt benne.

A hirdetést a cikk megjelenése után javították, ez a szöveg szerepel benne:

Sajnos a termékleírásban rosszul került megadásra a km/h állása. A helyes futott km: 131.444 km, ahogy a képen is látható. A hibából adódó licittörtlési kérelmeket természetesen elfogadjuk.

Toroczkai László levelet is írt a 24-nek, amelyben annak ellenére súlyos rágalmat emleget, hogy elismeri, ők adták meg tévesen az adatot. Azt írja,

ha a munkatársuk vette volna a fáradságot, és felhívta volna az ásotthalmi önkormányzatot, akkor kiderült volna, hogy az önkormányzat munkatársa, aki a hirdetést feladta, hibát követett el, mert a hirdetés feladásakor véletlenül, figyelmetlenségből lehagyott egy “1”-es számot, a Ladában ugyanis 135 ezer kilométer van, és nem 35 ezer.

A dolog mondjuk így sem egészen stimmel, hiszen más szám szerepel a javított hirdetésben (131 ezer), és megint más Toroczkai első levelében (135 ezer). Később azonban újabb levelet írt, amiben ismét korrigál, és megerősíti, hogy a helyes szám 131.444 km. Ezzel már csak az a probléma, hogy ha valóban arról van szó, hogy lehagytak egy 1-est a szám elejéről, az nem magyarázza meg, hogy miként lett az eredetileg megadott 35 ezerből 131 ezer. Utólag egyébként egy képet is beletettek a hirdetésbe a műszerfalról, az szintén 131 ezer kilométert mutat.

„Sajnos az egyik mezőőr és a hirdetést feladó önkormányzati munkatárs közötti rossz kommunikáció okozta a hibát. Természetesen az óra nem volt visszatekerve” – írja Toroczkai.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.