Belföld

Jogos önvédelemre hivatkozik az az aszalói anya, aki kétéves kislányuk előtt végzett az élettársával

Hétfőn a perbeszédekkel folytatódott a Miskolci Törvényszéken annak a 19 éves nőnek a pere, aki saját kislányuk előtt végzett a párjával tavaly húsvétkor a házuk udvarán.

A fiatal nő és élettársa a Borsod megyei Aszalón éltek együtt, a családban közösen nevelték két gyermeküket. Húsvét hétfőn mindketten alkoholt fogyasztottak, ittasságuk miatt többször veszekedtek, a vita alkalmanként tettlegességbe torkollott.

Délután a férfi fát aprított az udvaron, miközben kétéves gyermeke is az udvaron játszott. A kislány kiment az utcára, a férfi egy deszkával a kezében utána ment és leszidta a gyermeket. A nő elvette párjától a fadarabot, és hátba vágta majd egy 31 cm hosszúságú késsel mellkason szúrta. A férfi a helyszínen életét vesztette.

Az ügyész mai perbeszédében szabadságvesztést kért a fiatal nőre emberölés miatt. A nő továbbra is kitartott amellett, hogy nem bűnös. Az utolsó szó jogán azt mondta, hogy a férfi támadt rá és jogosan védte magát.

Az asszony ügyvédje védence felmentését kérte jogos védelmi helyzet miatt. Ugyanakkor védőbeszédében arra is indítványt tett, hogy amennyiben a bíróság nem fogadja el ügyfele védekezését, úgy testi sértés elkövetése miatt szabjon ki részére méltányos büntetést.

Az aszalói asszony akár 15 év börtönt is kaphat. A bíróság július 1-én hoz ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik