Belföld

A bírók és a bírósági vezetők támogatását kéri a Fővárosi Törvényszék új elnöke

Egy hete Tatár-Kis Péter vezeti a Fővárosi Törvényszéket. Az új elnök a Országos Bírósági Hivatal által közzétett interjújában kitért arra, hogy mekkora kihívás számara az, hogy az ország legkisebb törvényszéke után a legnagyobb magyar törvényszéket irányítja majd.

A Fővárosi Törvényszék az ország és Közép-Európa legnagyobb törvényszéke. Nyilván több energiára, több odafigyelésre lesz szükség, mint egy kisebb törvényszék vezetése során. Más módszereket és más habitust igényel, de úgy vélem, ez nem okoz gondot számomra. A kialakult helyzetben úgy gondolom, hogy az én nyugalmam, kiegyensúlyozottságom előnyt jelent a Fővárosi Törvényszék helyzetének stabilizálásában.

Tatár-Kis azt mondta, hogy egyelőre kevés közvetlen információval rendelkezik a Fővárosi Törvényszékről, ezért számára az a legsürgetőbb, hogy megismerje a szervezetet. A problémákkal kapcsolatos dolgokról így beszélt:

Nyilván tájékozódtam már korábban, hogy hol milyen problémák vannak, de személyesen is szeretném felmérni. Rendszerszintű problémák nincsenek, ezt bizton állíthatom, finomhangolásra van csak szükség a szervezeten belül. A célom pedig az, hogy a lehető legjobb munkakörülmények és a legmagasabb szintű ítélkezés jellemezze a Fővárosi Törvényszéket. A következő napokban, hetekben személyesen elbeszélgetek mind a bírósági vezetőkkel, mind a különböző bírósági csoportok képviselőivel. Ennek összegzéseképpen egy programot kívánok meghirdetni, amelyhez a bírák, bírósági vezetők támogatását kérem.

– tette hozzá

Ajánlott videó

Olvasói sztorik