Belföld

Tarlósnak a 21 is páros

Szerinte az előválasztás szimpla agitprop tevékenység. Nagyon magabiztos.

A Magyar Hírlapban Tarlós István azt mondja, nemhogy az előválasztás, a főpolgármestersége miatt sem izgul. Nem tartja túl sokra az ellenzék szellemi színvonalát, előválasztásukat szimpla agitprop tevékenységnek nevezi, amit próbálnak demokratikus vívmánynak beállítani, de nem az.

Nekem az előválasztással kapcsolatban a huszonegy is páros. A választópolgárok pedig nem hülyék, hogy ne látnának át a szitán.

Lehetséges ellenzéki kihívóiról azt mondja, Kálmán Olgáról egyszerűen semmi nem jut eszébe.

Illetve annyi látszik, hogy még az önkormányzati törvényt sem lapozta át.

A momentumos Kerpel-Fronius Gáborról nem tudja, kicsoda, nem találkozott olyannal, aki ismerné. Karácsony Gergelyt ismeri legjobban, a zuglói polgármestert hosszan bírálja is. Úgy véli,

nem egy nagy igazmondó. Közben – Kálmán Olgához hasonlóan – olyanokat ígér, amiket nincs jogi lehetősége betartani.

Az interjúban persze kitérnek Gyurcsány Ferencre, a parkolási és a patkányirtás ügyére, a helyesírásra.

Neki is vannak vitái a kormánnyal

Sajátjairól szólva azt mondja, lehet hibákat találni az Orbán- kormány munkájában, neki is vannak vitái, de az ellenzék semmit sem tud felmutatni, Gyurcsányon kívül karizmatikus politikusai sincsenek.

És hiába beszélnek róla, októberben nem Orbán Viktort kell legyőzniük, hanem engem.

A kormányfő a szövetségese, nem bensőséges barátja, nem is értenek egyet mindenben – ezzel utal arra, ő mennyivel önállóbb, mint kíhívói. Szerinte a világ butasága, hogy

Orbánt kiszolgálja Tarlós.

Az ellenzék hiába próbálja közelebb tolni a miniszterelnökhöz, az egységes parkolásról is nagy vitáik vannak, az előválasztás indulóia sokkal jobban kiszolgálnák Gyurcsányt, mint ő Orbánt. Az interjúban a főpolgármester hosszan sorolja eredményeit, amelyek alapján nem is érti,

miért  kellene lecserélni akkor ezt a városvezetést?

Szerinte a jövő ígéretes, a parkolási rendszer egységesítéséért folytatódik a küzdelem. Az előválasztás pedig nem az ő meccse, noha vele többet foglalkoznak, mint egymással.

Karácsony, Kerpel-Fronius, Kálmán: csak egy maradhat
Elindult a főpolgármesteri előválasztás. Összegyűjtöttük a tudnivalókat.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik