Belföld

Újabb két egyetem professzorai álltak ki az MTA mellett

A Debreceni Egyetemről eddig 58 professzor, az ELTE Természettudományi Karáról pedig 30 egyetemi tanár csatlakozott ahhoz az állásfoglaláshoz, amelyet a Szegedi Tudományegyetem hozott nyilvánosságra az MTA átszervezése ügyében. Szerdán már a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 90 professzora is kérte, hogy az Országgyűlés ne fogadja el az MTA-t érintő előterjesztést, olvasható az MTA sajtóközleményében.

Néhány napja a Szegedi Tudományegyetem csaknem 80 professzora szólította fel az ország sorsáért felelősséggel tartozó kormányt és a parlamenti képviselőket, hogy

ne támogassák a törvénytervezetet, ne engedjék, hogy a nemzetközi szinten is kiválóan teljesítő, az ország jövője és fejlődése szempontjából kulcsfontosságú akadémiai kutatórendszert ilyen nagy kár érje.

Ezt a kiállást a BME professzorainak nyilatkozata követte.

A BME az elmúlt évtizedekben kiváló kapcsolatokat épített ki az MTA szinte valamennyi kutatóintézetével, számos hazai és nemzetközi pályázat megvalósításában vettünk közösen részt, így az MTA-kutatóintézetek jövőjének bizonytalansága a jövőbeni technológiai fejlődés gátja lehet

– olvasható a BME 90 professzora által aláírt nyilatkozatban.

Az egyetemi tanárok ezért szolidaritást vállalnak az MTA-kutatóintézetek dolgozóival, és kérik, hogy a törvényjavaslatot vegyék le a napirendről, illetve induljon széles körű társadalmi egyeztetés a kutatói közösség valamennyi résztvevőjének bevonásával.

A szegedi kezdeményezéshez csütörtökön nyilvánosságra hozott nyilatkozatában egyetértőleg csatlakozott a Debreceni Egyetem és az ELTE Természettudományi Karárnak több professzora.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik