Belföld

Hajnalban megkezdődik a Hableány kiemelése

Belátható időn belül megkezdődik a május 29-én a Margit hídnál balesetet szenvedő és elsüllyedő Hableány hajó roncsának kiemelése a Dunából – közölte Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője hétfőn sajtótájékoztatón, a kiemelés várható időpontjáról később a közmédiának azt mondta: a művelet kedd hajnalban, 5 órakor kezdődik, és 5-6 órán át tart majd.

Négy emelőheveder a hajó alatt van, a Clark Ádám úszódaru rövidesen elfoglalja a helyét, a pozicionálása és a négy hajóból álló úszómű összeigazítása azonban nehéz munka, hogy mikor állnak készen a kiemelésre, nem megjósolható, az is kiderülhet, hogy még egy kötél szükséges ehhez, de belátható távolságra van a kiemelés – mondta az osztályvezető.

A Hableány – bár minden szükséges engedéllyel rendelkezett – egy hetvenéves hajótest, és egyelőre nem tudni, hogy az ütközés milyen mechanikai sérülést okozott rajta – a mentésben részt vevők célja, hogy egyben kiemelhető legyen. Ez azonban lassú, megfontolt munkafolyamatot igényel. Az osztályvezető beszámolt a különböző emelési szintekről, a cél először, hogy a hajó elszakadjon az aljzattól, ezután a roncsolt kapitányi hidat fogják tudni átvizsgálni a búvárok, holttestek után kutatva. Ezután következik a napozófedélzet maradványainak vizsgálata, majd a teremé, ahol a legtöbb utas tartózkodott. Korábban egy szakértő azt mondta, hogy a hajó orrával felfelé áll a Dunában.

A terem átvizsgálása után a Clark Ádám úszódaru tovább emeli a hajót, és elhelyezi a bárkán. Ha a roncs felkerült, a szakemberek rögzítik, hogy el lehessen szállítani. A további eljárás a rendőrség feladata lesz.

A Hableány fedélzeten 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Hét utast sikerült kimenteni. Vasárnapig 20 halálos áldozat került elő, hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát még keresik. A Viking Sigyn szállodahajó, amellyel a Hableány ütközött, időközben újra a Duna magyarországi szakaszán van: a rendőrök Visegrádnál vizsgálják.

Kiemelt kép: 24.hu / Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik