Belföld

„Hajtott a kíváncsiság, hogy megtegyem. Hányingerem van magamtól” – mondta a futónővel erőszakoskodó férfi

Kedden a Pesti Központi Kerületi bíróságon megkezdődött annak a 37 éves kisgyerekes családapának a pere, aki tavaly október 14-én meg akarta erőszakolni a budapesti Jászberényi úton Makai Viktóriát. A férfi lehajtott fejjel, baseballsapkában, napszemüvegben érkezett a tárgyalásra.

Az elsőként kihallgatott vádlott elmondta, hogy érettségi a legmagasabb végzettsége és egy akvarisztikai üzletben dolgozott árufeltöltőként. Sírva beszélt arról, hogy világéletében konfliktuskerülő volt és a legjobb tudása szerint dolgozott.  Elmondása szerint az ominózus este sört, bort, unikumot és pálinkát ivott. Állítása szerint berúgott és mivel rosszul érezte magát, kiment az udvarra hányni, majd elindult hazafelé. Ekkor vette észre a futónőt, és azonnal cselekedett. Erről így beszélt a most ismertetett korábbi vallomásában:

Közel voltam hozzá és elkezdtem futni a nő után. Hajtott a kíváncsiság, hogy megtegyem. A nő végig ellenkezett, de nem csinált semmit csak beszélgetett. Meg akartam erőszakolni. Hányingerem van magamtól

H. István a támadás során kétszer is kísérletet tett arra, hogy megerőszakolja Makai Viktóriát, ám nem volt merevedése, ezért ez végül meghiúsult. Ekkor ért oda a többgyermekes nő férje, aki végül véget vetett a támadásnak. Az asszonynak felrémlett, hogy egy közeli üzletben már többször is látta a férfit. A részletes személyleírása után a nyomozók azonnal a futónő által említett bolt felé vették az irányt. Az üzletvezetőtől megtudták, hogy a férfi nemrég indult el a munkahelyi buliból, ahol alkoholt is fogyasztott.

H. István felesége pont akkor üzent férje főnökének, amikor az a rendőrökkel beszélgetett. Arról érdeklődött, mi történt urával a céges bulin, mert véresen ment haza. A nyomozók ezek után már azonnal tudták, hova kell menniük. Amikor kiértek a lakáshoz, a férfi felesége nyitott ajtót nekik, H. Istvánt pedig a kamrában, a hűtő mögött találták meg anyaszült meztelenül.

A férfi a keddi tárgyaláson azt mondta, hogy először még az élettársának sem merte elmondani, mit művelt, amikor hazaért.

Nem mertem elmondani a páromnak sem, nagyon röstellem magam. Nem tudom, hogy miért követtem el. Olyan volt mintha valami vezérelt volna. Egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Nem tartok otthon alkoholt, és nem vagyok alkoholista sem. Soha többé nem fogok inni, csak a családommal szeretnék lenni. Bocsánatot szeretnék kérni Viktóriától és mindenkitől. Nagyon szégyellem magam, nem tudom, miért csináltam ezt, normális életem volt, megvolt mindenem.

Ezt követően a futónőt hallgatták ki tanúként. H. István egyszer sem nézett rá a vallomása közben. Makai Viktória elmondta, hogy eleinte nem is védekezett csak az érdekelte, hogy elfusson valahogy.

Amikor menekülni próbáltam, akkor azt mondta, hogy kussoljak. Azt mondta, hogy csak szexelünk, dugunk egyet és elenged. Menekülni próbáltam, de nem sikerült

– mondta a nő. Hozzátette: a férfi nagy erővel ütötte a fejét, amikor megpróbált kiszabadulni. Makai Viktória elmondta, hogy bár érződött az alkoholszag a támadója leheletén, szerinte nem volt részeg a férfi a támadás során.

Fotó: A szerző felvétele

„Fontos volt neki, hogy ne nézzek rá, letolta a fehérneműmet és hasra fektetett. Próbált közösülni, de ez nem sikerült. Azt mondta, hogy szopjam le, és közben ő is az ujját a hüvelyembe és a fenekembe dugta. Mondtam neki, hogy hagyja abba, mert nem szeretem. Igyekeztem kérdéseket feltenni, hogy eltereljem a figyelmét valahogy. Kérdeztem tőle, hogy vele történt-e ilyesmi, azt felelte, hogy az apja bántotta gyerekkorában. Elmondtam neki, hogy van két örökbe fogadott gyerekem, tizenöt éve vagyok házas, soha nem csaltam meg a férjem és legyen erre tekintettel”

– tette hozzá a futónő, aki a vallomása után lehetőséget kapott arra, hogy szóljon néhány szót a támadójához. Makai Viktória a még mindig lehajtott fejjel ülő szemét eltakaró férfi felé fordult és az alábbiakat mondta:

Ha őszinték a könnyeid, akkor őszintén nézz a szemembe. Ennyi jár nekem.

A férfi ezt követően elvette az arca elől a kezét, majd felé fordult és pár másodpercig ránézett. „Elfogadom, és köszönöm”
– mondta utána Makai, majd leült.

A futónő után az igazságügyi szakértőt hallgatták ki. A szakértő elmondta, hogy a kétgyerekes anyukának kettős látása lett a történtek után, de ez mostanra elmúlt és maradandó fogyatékossága nincs.

Ezt követően Makai Viktória élettársát hallgatták ki tanúként. A férfi elmondta, hogy amikor kiért a helyszínre, akkor lerángatta a feleségéről a támadóját, majd dulakodni kezdtek. Ezt követően a férfi nagy sebességgel elfutott.

A következő tárgyalás október elején lesz.

Fotó: A szerző felvétele

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik