Belföld

Több napba is beletelhet, amíg fel tudják hozni a dunai hajóbaleset áldozatait

Egyelőre nem sikerült lejutni a szerda este elsüllyedt Hableány sétahajó roncsaihoz. Mint korábban megírtuk, a magas vízállás, az erős sodrás és a minimális látótávolság miatt a búvárok nem tudnak lemerülni, illetve megkapaszkodni a mélyben. Más esetben ilyenkor meg szokták várni, míg elvonul az árhullám, most azonban a hatóságok igyekeznek minél előbb megoldást találni, tekintettel a valószínűsíthetően a roncsban rekedt áldozatokra, illetve a hajóforgalom akadályozására.

A Katasztrófavédelem egyik munkatársa helyszíni tudósítónknak elmondta, az az a célkitűzés, hogy még ma felhozzák a roncsot, de erre szerinte nem sok esély van. Jelenleg a katonák egy búvárplatformot építenek a roncs fölé, hogy annak segítségével merülhessenek le. A terv szerint a katasztrófavédelem és rendőrség búvárai mennek le elsőként, ám ha kell, besegítenek a honvédség nehézbúvárai is.

A katasztrófavédelmis szerint akár napokba is telhet, mire fel tudják hozni a holttesteket.

A szerda esti hajóbalesetben heten meghaltak, huszonegy ember pedig eltűnt, nincs sok esély a túlélésükre.

A balesetről szóó valamennyi hírünket ide kattintva olvashatja el.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Fatally dangerous ticks are arachnids on a red background. Ticks can transmit diseases such as relapsing fever and Lyme disease.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.