Belföld

Ipari búvár: Meg sem próbálják a búvárok a leereszkedést, életveszélyes lenne

Akár napok, de egy hét is eltelhet, mire kiemelhetik a szerda este a Dunába süllyedt sétahajó roncsait a búvárok – mondta Sopronyi Richárd, a Diving Island Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek.

Az ipari búvár elmondta, a Duna jelenleg is árad, és az előrejelzések szerint ez még akár jövő keddig is így maradhat.

Jelenleg a Duna vízszintje két méterrel magasabb annál a megengedett mértéknél, amiben még dolgozhatnak a szakemberek

– tette hozzá. A nagyon erős sodrás és víznyomás a búvárok számára életveszélyes körülményeket teremtenek, ezért ilyenkor meg sem próbálják a leereszkedést. Többnyire egyébként egy pontonhoz rögzítik magukat a búvárok (ezért van a helyszínen a honvédség pontoneleme), majd a fenéken kúszva közelítik meg a roncsot. A látótávolság a Dunában még alacsonyabb vízállás esetén is nulla, ezért csak tapogatózni tudnak a szakemberek.

A búvárok feladata ilyenkor, hogy felmérjék a roncs pontos helyét és rögzítsék azokat a drótköteleket, amelyekkel majd kiemelik a hajótestet

– mondta Sopronyi Richárd, hozzátéve, a szakemberek ilyenkor csak kívül dolgoznak, hiszen nagyon kockázatos lenne bemenni egy sérült hajóba. A művelet sikeréhez legalább négy-öt ember munkájára van szükség, közülük csak egy fő a búvár, míg a többiek segítők, illetve irányítók. A konkrét üggyel kapcsolatban megjegyezte, vélhetően nagyon gyorsan süllyedt a folyóba a sétahajó, így azoknak, akik nem a fedélzeten tartózkodtak, valószínűleg esélyük sem volt kijutni.

Szerda este legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. Az elsüllyedt Hableány turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők.

Dunai hajóbaleset: 38 hozzátartozó indult el Budapestre
Péntek délután vagy este érkeznek meg.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik