Belföld

Az előzési szabályok be nem tartása is okozhatta a budapesti hajókatasztrófát

Rögzítették a hajók mozgását és a rádiókommunikációt, ezekből mindenre fény derülhet.

Elképzelhető, hogy az előzési szabályok be nem tartása vezetett a szerda esti katasztrófához a Dunán – mondta az Inforádióban a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára.

Horváth Imre az eddigi információk alapján arról beszélt, hogy mindkét hajó sodrással szemben haladt. A budapesti szakaszon „jobbra hajts” van, tehát a pesti irányban kellett felfelé menni a járműveknek. A kisebbik hajó, amelyik elsüllyedt, saját kikötője felé haladt, ami a pesti oldalon van, néhány száz méterre a Margit híd felett.

A nagyobb hajó, amely a Hableány mögött haladt hosszabb ideig, közvetlenül a híd fölött előzni akart. Az előzésnek azonban vannak szabályai a hajózásban: ahol nem egyértelmű, hogy lesz elég hely az előzésre, jelezni kell a másik hajónak, amelyik elöl halad, és meg kell kérdezni, hogy melyik oldalán enged el. Három válasz lehetséges: vagy a jobb, vagy a bal oldalon engedi el a másikat, vagy nem ad engedélyt az előzésre, ha veszélyesnek látja.

Horváth nem tudta megmondani, hogy kommunikáltak-e a hajók egymással, de szerinte ez ki fog derülni, mert a Duna teljes magyarországi szakaszán közlekedő valamennyi hajó összes mozgását rögzítik, a rádiókommunikációval együtt. Ebből ki fog derülni, mi történt a baleset pillanatában.

A főtitkár a tragédia ellenére is a legbiztonságosabb közlekedési ágnak tartja a hajózást, hiszen 65 éve nem volt ilyen súlyos baleset az országban. Szerinte a szabályokat nem szigorítani kell, hanem betartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik