Belföld

Végrehajtót küld a TV2-re a Jobbik

Nem tette eleget a helyreigazítási kötelezettségének a kormánypárti TV2, ezért a Jobbik végrehajtási eljárást kezdeményezett a csatorna ellen. Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője közleményében azt írta:

Megszokhatta már mindenki, hogy a Fidesz-utasításra hazugsággyárrá változott TV2-t nem érdeklik a magyar jogszabályok. Nemcsak valótlanságokat állítanak folyamatosan az érthetetlen módon Tények címmel illetett műsorukban, de még ennek bíróságok által előírt következményeit sem hajtják végre.

Ennek a jogsértésözönnek újabb állomása, hogy miután egy jogerős bírósági ítélet szerint beolvasandó helyreigazítást sem tesznek már hetek óta közzé, a Jobbik ezt megelégelve végrehajtási eljárást indított ellenük. Így most végrehajtó és rendőrség is megjelenhet náluk, és kényszerítheti őket arra, hogy legalább a helyreigazítás ismertetéséig hosszú évek óta egyszer igazat is mondjanak nézőiknek.

A TV2-t a Nemzeti Választási Bizottság eddig 25 millió forintra bírságolta, mert kizárólag a Fidesz kampányeseményeiről számolnak be, az ellenzék EP-kampányáról – feltehetően a Fidesz utasítására – hallgatnak.

Kiemelt kép: Gönczi Gábor, a TV2 Tények műsorvezetője és Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója átveszi a kommunikációs nívódíjat Latorcai Jánostól, az Országgyűlés KDNP-s alelnökétől, a rendezvény fővédnökétől (j) az I. Érték és Minőség Nagydíj Pályázat díjátadóján, a Magyar Gazdaság Ünnepén a Parlamentben 2018. szeptember 11-én. (MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik