Belföld

Szijjártó: A bűnösök felelősségre vonása a legritkább esetben történik meg

A külügyminiszter a háborúk során elkövetett szexuális erőszakról tartott beszédet Oslóban.

Magyarország elkötelezett amellett, hogy véget vessenek a büntetlenség “elfogadhatatlan és botrányos” gyakorlatának, amely a háborús konfliktusok során a nők és lányok ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket jellemzi világszerte – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a pénteken Oslóban e témában rendezett nemzetközi konferencián.

A politikus elmondta: a magyar kormány 12 millió forintot ad a Nemzetközi Vöröskeresztnek és az ENSZ nőjogi szervezetének annak érdekében, hogy segíteni tudják a konfliktusövezetekben szexuális erőszak áldozatává vált nőket és gyerekeket, akiknek a támogatására kiemelt figyelmet kell fordítania a nemzetközi közösségnek a konfliktusok lezárulása után.

A nemzetközi konfliktusok során a védtelen emberek – elsősorban a nők és a lányok – elleni erőszak egyre nagyobb méreteket ölt, és gyakorlatilag következmények nélkül marad.

Minden konfliktus úgy ér véget, hogy a bűnösök felelősségre vonása a legritkább esetben történik meg, ami arra bátorítja a bűncselekmények elkövetőt, hogy tetteiket újra megismételjék – fejtette ki Szijjártó Péter.

A miniszter megjegyezte: mivel sajnos Magyarországnak is van erről tapasztalata még a múlt századból, ezért világossá akarja tenni, hogy feltétlenül következményekkel kell járnia minden egyes emberiesség elleni bűncselekménynek, amelyet nemzetközi fegyveres konfliktusok során követnek el. Ennek érdekében a magyar kormány szorgalmazza, hogy jöjjön létre stabil és erős nemzetközi jogi mechanizmus, amely véget vethet a büntetlenség kultúrájának.

Magyarország ennek érdekében szorosan együttműködik Norvégiával – mondta.

A norvég kormány hírügynökségi jelentések szerint több mint 100 millió euróval támogatja a következő két évben a humanitárius válságok során elkövetett szexuális erőszakkal szembeni küzdelmet.

Szijjártó Péter az oslói konferencia alkalmával kétoldalú megbeszélést folytatott Ine Eriksen Soreide norvég, illetve Tilak Marapana Srí Lanka-i külügyminiszterrel.

(MTI)

Kiemelt kép: Oslo, 2019. május 24.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a humanitárius válságok során elkövetett szexuális erőszakkal szembeni fellépésről szóló oslói konferencián 2019. május 24-én 2019. május 24-én.
MTI/KKM/Burger Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik