Belföld

Ezer eurót ajánlottak a magyar útlevélért az okmányirodai ügyintézőnek

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki megpróbált megvesztegetni egy okmányirodai alkalmazottat – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a 39 éves férfi – aki korábban köztisztviselőként, műszaki-gazdasági ügyintéző munkakörben is dolgozott – 2016 februárjában a Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatalának Kormányablakát azzal kereste meg, hogy egy magyar állampolgár ismerősének sürgősen útlevélre lenne szüksége. A férfi pár nappal később megjelent egy honosított magyar állampolgárként bemutatott férfival és egy tolmáccsal, mivel a kérelmező nem beszélt magyarul.

Az ügyintéző nem fogadta be a kérelmet, mivel kétségesnek tűnt a magyar állampolgárság. Erre a közvetítőként eljáró vádlott közölte, hogy a jómódú kérelmező 500 eurót is hajlandó fizetni azért, hogy meglegyen az útlevele. A korrupciós ajánlatot az ügyintéző visszautasította, azonban a vádlott később, telefonos üzenetben már 1000 eurót ajánlott fel a részére.

A hivatalos személy azonban ezt is elutasította, és a történtekről tájékoztatta a hivatalvezetőt, aki az ügyben feljelentést tett.

Az új büntetőeljárási törvény adta lehetőségeket kihasználva, a Fővárosi Főügyészség a bűncselekményt beismerő terhelttel egyezség megkötését kezdeményezte. A terhelt és védője elfogadta az ügyészség által megállapított feltételeket, miszerint az ügyészség 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását veszi tudomásul, a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli előzetes mentesítéssel, így az egyezség létrejött.

A Fővárosi Főügyészség hivatali vesztegetés bűntette miatt vádat emelt, a bírósági előkészítő ülésen a vádlott továbbra is beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság az egyezséget jóváhagyta, és azzal azonos tartalommal nyomban ítéletet hozott; annak megfelelően a vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 3 évre felfüggesztette, a férfit előzetes mentesítésben részesítette.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI / Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik