Belföld

Lázár postásnak állt, vészharangot kongatott – videók

Szerinte ezer település megszűnhet a kormány segítsége nélkül.

Lázár János a közösségi oldalára feltöltött videó szerint aggódik a kistelepülésekért – szúrta ki az mfor.hu. Arról beszél, hogy ezer  település léte kerülne veszélybe, a fogyatkozó lakosság miatt, ha a kormány nem nyújtana segítséget, ezer

Ma ebben az országban ezer olyan település van, amely ha nem kap a kormánytól lehetőséget, akkor a megszűnés veszélye fenyegeti.

A kormánynak és neki is kötelessége ezért minden helyi törekvés és kezdeményezés támogatása. A választókörzetéhez tartozó Királyhegyesen, ahol a polgármester mellett kampányolt, mindent meg kell tenni, hogy egy fiatal házaspár családot tudjon alapítani.

A volt miniszter, amikor a polgármestert kikéri feleségétől, hogy újra elindulhasson ősszel az önkormányzati választáson, saját  saját politikai jövőjét is érinti. Elárulja, hogy ő maga is még egy ciklusra tervez.

Egyelőre annyi biztos, hogy a fideszes politikus, mint egy igazi  kézbesítő, személyesen hordta ki a vásárhelyieknek Orbán Viktor levelét.

Házról-házra járt, vitt magával hűtőmágnest is. Becsöngetett, bemutatkozott és arra kért mindenkit, menjen el szavazni vasárnap is, és a nemzet érdekében, húzza be az X-et a Fidesz listájára.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik