Belföld

A külügy bekérette a holland nagykövetet

mark rutte (mark rutte, )
mark rutte (mark rutte, )

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) „a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt” bekérette a budapesti holland nagykövetet – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, a találkozón Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára visszautasította Mark Rutte holland miniszterelnök „alaptalan vádaskodásait”.

Az államtitkár hangsúlyozta: az alapvető konfliktust a magyar és a holland kormány között a bevándorlás különböző megítélése jelenti. A magyar kormány nemet mond a bevándorlásra, és “ez sokaknak nem tetszik, minden kritikának ez az alapja” – vélte.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az előző holland nagykövet a terroristákhoz hasonlította a magyar kormányt

pusztán azért, mert elutasítjuk a bevándorlást.

Menczer Tamás hozzátette: az alaptalan bírálatok elfogadhatatlanok, a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy azt is, hogy Magyarország nemet mond a bevándorlásra.

A De Telegraaf holland lap Rutte támadja Baudet-t című írása beszámol Mark Rutte miniszterelnök barendrechti kampánybeszédéről.

A holland kormányfő az EU-val kapcsolatos részben utalt Magyarországra is. Azt mondta, az EU

nem tökéletes, ezért megvan az oka, hogy az emberek néha elfordulnak tőle, de a tökéletlensége ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy hátat fordítsunk neki.

Mark Rutte szerint azonban „néhány európai politikus éppen ezt csinálja”.

Ott van például Magyarország, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, és mindezt úgy csinálják, mintha annak semmi következménye nem lenne

– mondta a holland miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik