Belföld

Terézváros: a DK elcsúfította a főváros történeti szempontból kiemelt területét, a kandelábereket

Közleményben szólította fel Terézváros Önkormányzata a Demokratikus Koalíciót (DK), hogy hagyja abba a jogsértést, és távolítsa el kihelyezett plakátjait az Andrássy útról. Mint írták, a minap az ellenzéki párt választási plakátjai jelentek meg Terézváros világörökségi területén, az Andrássy út gyönyörű kandeláberein.

A közlemény szerint kerületi lakosok felháborodásuknak hangot adva jelezték a tényt önkormányzatuknak, egyben intézkedést sürgettek a világörökség részét képező terület megtisztításáért, méltóságának megőrzéséért, helyreállításáért.

Mint kiderült, több jelölőszervezet fordult a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-hez választási plakát oszlopon történő elhelyezése iránti kérelemmel, s a cég küldte meg a pártoknak az erre vonatkozó egységesen betartandó paramétereket.

Ezek alapján az önkormányzat szerint joggal vetődik fel, hogy a DK megsértette a választási eljárásról, valamint a világörökségről szóló törvényeket.

Ahogy fogalmaztak,

emellett súlyos etikai kifogás is érheti pártot amiatt, hogy elcsúfította a főváros, illetve Terézváros történeti és kulturális szempontból kiemelt területét. A hatodik kerületben ugyanis hosszú évek óta közmegegyezés van a pártok között arról, hogy nem tesznek plakátokat az Andrássy út kandelábereire. (Előfordult korábban, hogy lelkes aktivisták figyelmen kívül hagyták ezt, de jelzés után az illető párt vezetői azonnal leszedették a plakátjaikat a világítótestekről.)

Terézváros Önkormányzata ezért felszólította a pártot, hogy hagyja abba a jogszabálysértést, tanúsítson önmérsékletet, távolítsa el plakátjait az Andrássy út kandelábereiről, hiszen

egy választási kampányban is fontos a törvényesség megőrzése, értékeink tiszteletben tartása, kiemelt területeink méltóságának megőrzése.

Az ügyben reagált a DK is. Szerintük, hazudik a Fidesz, a DK jogszerűen plakátol Terézvárosban.

Azt írták:

A Fidesz azt hazudja, hogy a DK jogszerűtlenül plakátolt Terézvárosban és hogy erről a felháborodott lakóktól értesültek. Ez két hazugság. A valóság ezzel szemben az, hogy egyrészt a DK-nak hivatalos, írásos engedélye van az Andrássy úti oszlopokat tulajdonló önkormányzati cégtől arra, hogy plakátolhat az oszlopokra. Ezt kérésre szívesen be is mutatjuk. Másrészt nem a lakókat zavarják a DK plakátjai, hanem a fideszes politikusokat: ennek ékes példája volt, amikor a Fidesz kerületi alpolgármestere DK-s aktivisták egy csoportját zaklatta plakátolás közben. Felháborítónak tartjuk, hogy az állampárt terézvárosi pártkatonái még az ellenzék maroknyi használható felülete kapcsán is akadályoznak minket és hazudoznak rólunk.

Kiemelt kép: Terézváros Önkormányzata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik