Belföld

Szujó a távozásáról: A spanyol nagydíj volt az utolsó csepp a pohárban

Megírtuk, szerződésszegés miatt azonnali hatállyal kirúgta a köztévé Szujó Zoltánt. A kommentátor az Indexnek nyilatkozott távozásának okairól:

A legfontosabbal kezdem, határozottan nem politikai, hanem emberi és szakmai okok vezettek az M4 Sporttól való távozásomhoz.

Az utolsó csepp a pohárban Szujó szerint az volt, amikor a most hétvégi spanyol nagydíjról hazarendelték őt és közvetítőtársát Weber Gábort, mert a hanghiba kiküszöbölésére nem talált megoldást a köztévé. Hazarepültek, de szombat délelőtt Szujó úgy érezte, hogy a történtek miatt nincs közvetítésre alkalmas idegállapotban, ezért helyettesítését kérte a vezérigazgatótól és a főszerkesztőtől a szombati időmérőre.

Erre azt a választ kapta, hogy akkor vasárnap már nem is kell bemennie a versenyt leközvetíteni, illetve hozzátették, hogy ezt a viselkedést nem tűrik el. Szujó ekkor adta be felmondását, amit el is fogadott az MTVA.

Szujó az Indexnek azt mondta, a Forma-1 leépítése évek óta tart a köztévénél, a csatorna nem kezeli értékén az egyik legdrágább, és legnézettebb tartalmát, emiatt sem tudja már tovább csinálni. Megemlítette, hogy a tapasztalt szerkesztőket elküldték, helyettük rutintalan fiatalok érkeztek. A pénteki hanghiba is olyan eset volt, amit korábban szerinte gyorsan ki tudtak volna küszöbölni, most viszont inkább hazahívták a kommentátorokat.

Rengeteg munkám volt a Forma-1 itteni felépítésében, ezért is vittek át a közmédiához 2012-ben az F1 közvetítési jogainak megszerzésével. A gyerekemként tekintettem rá, ahogy kicsit az M4 Sportra is, aminek az alapjait még én tettem le, amikor pár hónapig a Telesportot vezettem. Visszatérve a Spanyol Nagydíj hétvégéjére: 2019-ben egy ilyen műszaki hiba megengedhetetlen. Részemről itt a harc vége.

– nyilatkozta Szujó az Indexnek. A jövőjével kapcsolatban annyit mondott, hogy szeretne a motorsport közelében maradni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik