Belföld

Ismerősüktől tudták meg a szülők, hogy meg akarja öletni őket a fiuk

A Fejér Megyei Főügyészség emberölés előkészülete miatt emelt vádat azzal a gyúrói 19 éves férfivel szemben, aki ismerőseivel akarta megöletni a szüleit. A fiatalembernek megromlott a viszonya a szüleivel és számos adóssága volt. Abban bízott, hogy ha megöleti őket, akkor jobbra fordul majd az élete.

Telefonon és személyesen többször tárgyalt két férfival, akiknek 1-1 millió forintot ajánlott, ha megölik apját, anyját, vagy ajánlanak egy bérgyilkost. Egyikőjüket arra is megkérte, hogy a gyilkosság után a szülei házát gyújtsa fel. Egyikül elutasította a felkérést, míg a másik 2 millió forintért látszólag elvállalta.

Ezt követően az emberölésre felkért két személy szöveges, illetve hangüzenet formájában felvette a kapcsolatot a fiatalemberrel azért, hogy a szándékának komolyságáról meggyőződjön, illetve a terveiről bizonyítékot szerezzen. A cselekmény végrehajtását látszólag elvállaló férfi ismerősök közreműködésével értesítette a szülőket arról, hogy mire készül a fiúk.

A főügyészség börtönt kért a letartóztatásban lévő férfira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik