Belföld

Fegyverrel követelt hitelt egy férfi Balatonfőkajáron

A Veszprémi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 52 éves férfival szemben, aki riasztópisztollyal lőtt a balatonfőkajári pénzintézet padozatába, mert nem intézték a kérelmét ittassága miatt.

A nehéz anyagi helyzetben lévő elkövető egy fegyvernek látszó gáz-riasztó pisztolyt magánál tartva jelent meg a pénzintézeti fiókban tavaly nyáron, hogy hitelt vegyen fel. Szándékát közölte a fiókvezetővel, aki a személyazonosságának igazolására kérte. A férfi erre elment, majd rövidesen az igazolványával, valamint egy üveg itallal és egy pohárral a kezében tért vissza.

A férfi az italt, a poharat, valamint a pisztolyt is a pultra helyezte, és nehéz anyagi helyzetét taglalva közölte, hogy mennyi pénzre lenne szüksége. Mindeközben többször is fogyasztott az italból, a pisztolyt pedig a tokjába visszatette. A fiókvezető tartott a férfitól és megtagadta az ügyintézést, majd arra kérte, hogy távozzon. Az elkövető erre kiment, de rövidesen visszatért, majd továbbra is anyagi helyzetét és hitelfelvételi igényét hangoztatta.

A fiókvezető, hogy ne kelljen foglalkoznia vele, átment a mellette dolgozó kolléganőjéhez. A férfi azonban követte, és az ott álló ügyfelet eltolva próbált a pulthoz férni. Az ügyintézők továbbra sem foglalkoztak vele, mire a férfi elővette riasztópisztolyát, csőre töltötte, s a másik ügyfél mellett a padozatba lőtt. A lövés hatására a nő elvesztette az eszméletét és összeesett.

A férfi ezután eltette a pisztolyt, de továbbra is indulatosan kiabált. Végül a helyszínen értesítésre megjelenő biztonsági őr egy székbe nyomta és elvette a pisztolyát. A rendőrök megérkezését követően az elkövető előbb megnyugodott, majd újra hangoskodni kezdett, és végül egy hirtelen mozdulattal kirúgta az előtte lévő térelválasztó üvegét.

A férfinak ezen túlmenően lőfegyverrel visszaélés bűntettéért is felelnie kell a bíróság előtt, egy engedély nélkül tartott másik, forgótáras pisztoly és a hozzá tartozó lőszerek miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik