Belföld

Elloptak, összetörtek egy buszt Szegeden

Csütörtökre virradó éjszaka ismét elloptak egy buszt Csongrád megyében. A Délmagyar szerint a buszt hajnal fél négy körül vitték el Szegeden, és a tolvaj egészen a Törökkanizsa utca végéig ment vele, de beragadt a sárba és összetörte.

DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ szerint az eltulajdonított jármű április 23-án állt forgalomba a csongrádi megyeszékhelyen. A társaság szoros együttműködésben áll a rendőrséggel és a helyi polgárőrségekkel, hogy megelőzzék az ehheh hasonló bűncselekményeket. A cél, hogy egyetlen ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül

A rendőrség jármű önkényes elvételének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást az ügyben.

Ez már a második buszlopás Csongrád megyében rövid időn belül. Pár héttel ezelőtt fiatal lányok kötöttek egy buszt buli után Sándorfalván. A lányoknak könnyű dolguk volt, mert éjszakára bennhagyták a buszban az indítókulcsot, így könnyedén elindulhattak Homokpuszta felé, majd visszatértek Sándorfalvára, végül Szeged felé vették az irányt. A lányok a beszámolók szerint több órán keresztül buszoztak, végül a rendőrök vetettek véget a kalandnak.

Kiemelt képünk illusztráció; forrás: mti

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik