Belföld

Különös érveléssel védte meg az MSZP Bangónét

Ezt a kérdést – egy félreérthető mondat kapcsán – mindaddig értelmezni sem tudjuk, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a csalással vádolt Simonka György vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János

– felelte az MSZP az Index azon kérdésére, lesz-e következménye annak, ha Bangóné Borbély Ildikó kijelentése nincs összhangban a párt álláspontjával. Mint emlékezetes, a szocialista politikus az ATV-ben patkányinvázióról kezdett beszélni a Fidesz nagy támogatottsága kapcsán, bár utólag azt hangsúlyozta, nem a kormánypárt szavazóira gondolt.

Az pontosan nem derül ki a szocialisták válaszából, hogy ezek szerint Simonka vagy Pócs lemondása esetén Bangónénak is távoznia kellene-e a parlamentből.

Az MSZP ezen kívül azt közölte:

A mondaton nincs mit mentegetni, mert nyilván minden mondat rossz, ami ennyire félreérthető, félremagyarázható. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetségben sem jár kitüntetés. (…)  Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott. Ilyet mi soha nem tennénk, azt viszont nagyon furcsának találjuk, hogy egy ilyen rosszul sikerült mondat nagyobbat fut, mint bármelyik gyalázatos fideszes ügy: a Pócs-ügy, a feleségverés, a Simonka-ügy, az Elios-ügy, stb. Az MSZP-Párbeszéd összefogást olyan aktivisták és politikusok alkotják, mint a megtámadott Torzsa Sándor, aki még az őt fojtogató, leköpő és megharapó fideszes szavazónak is megbocsátott. Sajnos a brutális fideszes támadót nem ítélte el hasonló vehemenciával a Fidesz.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik