Belföld

Orbán Viktor rémmeséi kontra a rémes valóság

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Jeszenszky Géza és Andor László elemezte, mi lehet az EP-választás tétje. A volt külügyminiszter azt mondta, már 2000-2002 óta romlik az ország megítélése, mint ahogy a politika is. Az őszödi beszéd „látványos fordulópont volt”, Gyurcsány Ferenc nélkül a Fidesznek nincs kétharmada, kétharmad nélkül pedig nincs sok olyan változtatás, amelyek miatt éles feszültségek alakultak ki Magyarország külpolitikai megítélése miatt.

Andor László szerint a kilencvenes évekből is sok problémát „hurcolt magával” Magyarország, például az eladósodottság szintjét. A volt uniós biztos úgy vélte, bár kezdetben előny volt a külföldi tőke beáramlása, később ez negatívan tűnt fel, és az EU-csatlakozás után is nehéz volt egyensúlyt teremteni.

„Majdnem blöff” – így válaszolt Jeszenszky arra a kérdésre, hogy az unióban miként kell Orbán Viktor kereszténymentő szerepét értelmezni. Rossz folyamatokat nem tud megállítani egy kis ország egy nagy kontinensen, ahol több nagyobb nemzet is van.

Ez egy  „hatásos mese”, hogy a magyarok azt higgyék, rajta múlik a jövő.

Andor László szerint egyre több az olyan ügy, amely közös uniós kiállást sürget, de Magyarországot már úgy könyvelték el, amely  inkább akadályozza a közös cselekvést. Ennek lehet taktikai és hitbéli oka. Azt a volt külügyminiszter sem zárta ki, hogy mára Orbán Viktor és hívei is elhitték azokat a képtelenségeket, hogy milliók települnének be és az Európai Egyesült Államokkal megszűnnének a nemzetek. Jeszenszky Géza emlékeztetett rá, hogy az egyesült Európa a magyar kisebbségek miatt kifejezetten hasznos lenne.

Andor László szerint még fideszesek között is lehet olyan, akinek a migrációnál fontosabb az az adó- és egyéb politika, és ha az jó neki, akkor csak szükséges rosszként tekint a propagandára. Mint mondta, a migrációnál fontosabb a belső egyensúlytalanság ügye. A keleti bővítés után elkezdtek ugyan felzárkózni az államok, de lassan, miközben van még egy észak-déli egyensúlytalanság is. Jeszenszky Géza szerint az EP-választás egyben a Nyugat és Kelet közötti választás is lesz, hiszen az életszínvonal jellemzően jobb tőlünk nyugatra, nem hiába oda vándorolnak ki a magyarok.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik