Belföld

Tiltott teljesítményfokozókat, fecskendőket, mobilokat csempészett a tiszalöki börtönbe egy fegyőr

A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa már az előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akiket korrupciós bűncselekménnyel és teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettével vádolt meg az ügyészség.

Az elkövetők lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról és mindent beismertek. A bíróság bűnösnek mondta ki a fegyőrt hivatali vesztegetés elfogadása, valamint teljesítményfokozó szerrel való visszaélés miatt is, ezért 2 év börtönre – 5 év próbaidőre felfüggesztve –, valamint 360 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A rab 3 év 3 hónap fegyházat kapott hivatali vesztegetés és teljesítményfokozó szerrel való visszaélés miatt. Emellett 4 évre eltiltották a közügyektől és feltételes szabadságra pedig nem bocsátható.

A fegyőr már hosszú ideje a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben dolgozott körletfelügyelőként. A II. rendű vádlott, Cs. Gy pedig itt raboskodott. A két férfi az évek folyamán bizalmas viszonyba került egymással.

A fegyőr rendszeresen fogadott el juttatásokat a rabtól. Cserébe megengedte neki, hogy nemcsak az adott elhelyezési szárnyon, hanem az egész szinten szabadon mozogjon. Ezt az engedélyt Cs. Gy. kérése alapján más, általa megjelölt fegyenceknek is megadta.

Cs. Gy elérte, hogy a fegyőr tiltott teljesítményfokozó szereket, fecskendőket, injekciós tűket, mobiltelefonokat vigyen be neki. A bíróság elé állított rab 2015 -ben megkért egy neki lekötelezett rabot, hogy vitessen az édesapjával a börtönőrnek 30 mázsa tűzifát.

A rab kérésére a börtönőr 100 darab tiltott teljesítményfokozó tablettát vitt be a munkahelyére, ahol azt Cs. Gy. a fogvatartottaknak értékesíteni akarta. Az intézménybe történő belépésekor azonban lebukott. A férfi szolgálati jogviszonya ezt követően megszűnt.

A mai tárgyaláson az elbocsátott börtönőr és a rab sem mondott semmit az utolsó szó jogán.

Dr. Kálmánczi Antal hadbíró főhadnagy, a katonai büntetőtanács elnöke a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, a korrupciós jellegű bűncselekmények elszaporodottságát, valamint a rab vonatkozásában azt, hogy büntetett előéletű. Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a börtönőr esetében, hogy büntetlen előéletű, és 13 éven át látott el hivatásos szolgálatot, amely során még fenyítése sem volt.

De enyhítő körülmény volt az is, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, és megbánta a tettét. A rab esetében enyhítő körülményként értékelték, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról részben gondoskodik, valamint azt, hogy amióta a büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodik 40 darab jutalomban részesült.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, míg fegyenc és védője enyhítésért fellebbezett. A kirúgott börtönőr és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére. Az ügy a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsán folytatódik.

Fotó:Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik