Belföld

Szinte hihetetlen: lehet, hogy a jövő héten esni fog az eső

Húsvétvasárnap az ország nyugati részén túlnyomóan napos időre készülhetünk, míg elsősorban a Dunától keletre gomolyfelhők képződnek, és főként az északkeleti, keleti tájakon néhol zápor is kialakulhat – írja a Kiderül.hu. Általában az északnyugati, nyugati, de az Észak-Alföld tágabb környezetében az északi, északkeleti szelet kísérhetik olykor élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 20 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Húsvéthétfőn változóan felhős égre számíthatunk, a Dunántúlon több, másutt kevesebb napsütéssel. Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Aztán a jövő hét további részén több napra is azt jósolják most, hogy néhány milliméter eső, zápor az ország több pontján is kinéz. Egyébként meglehetősen meleg lesz ennek ellenére, csütörtökre 28, péntekre 26 fokos napi maximumhőmérsékletet valószínűsítenek a meteorológusok. Aztán szombaton néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, nagy eséllyel esni fog akkor az eső.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Kallos Bea

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik