Belföld

Tagadja az elnök, hogy foci helyett a saját céljaira fordította volna a pénzt

Csütörtökön az előkészítő üléssel megkezdődött a Debreceni Járásbíróságon annak a sportvezetőnek a pere, aki ellen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség.

A bíróság 2014 áprilisi jogerős végzésével az Ebesi Községi Közhasznú Sportegyesület elnökeként jegyezte be a 41 éves férfit. Az egyesület célja a labdarúgás támogatása és az utánpótlás nevelése volt. Az egyesület vagyonát többek között a tagdíjak, egyéb támogatók az alapító okiratban rögzített célok megvalósítása érdekében adott adományai, TAO- támogatások, jogi és magánszemélyek felajánlásai, hozzájárulásai, illetve szponzori díjak, pályázati pénzek és más vagyonok szerepeltek.

Az egyesület alapszabálya szerint az elnök feladatai közé tartozott a pénzgazdálkodás szervezése, költségvetési javaslat készítése, valamint a költségvetési beszámoló elkészítése. Az egyesület bevételeivel önállóan gazdálkodhatott, a bankszámla fölött bármely elnökségi tag együttesen volt jogosult rendelkezni.

Az egyik takarékszövetkezetnél az ebesi sportegyesület 4 bankszámlával is rendelkezett, amely felett a vádirat szerint N. Zs. és az elnökhelyettes együttesen rendelkezhettek. A klubelnök 2014 áprilisától 2016. január közepéig több mint 42 millió forintot tulajdonított el jogtalanul. Ebből utólag 2,7 millió forint kiadás vonatkozásában igazolta, hogy azt a sportegyesületre fordította.

Ezen időszakban a férfi ténylegesen 255 ezer forint átutalására volt jogosult, amely a munkabérét képezte. Úgy tudjuk, hogy a 41 éves férfi szeretett tippmixelni, és a pénz egy részét sportfogadásokra, egy másik részét pedig interneten történő vásárlásokra, magán jellegű kiadásaira fordította.

A csütörtöki előkészítő ülésen az elnök nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Megtagadta a vallomást, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet. Június 27-én tanúk meghallgatásával folytatódik az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik