Belföld

Bezár a miskolci gyermekváros

Hamarosan bezár a nagy múltú miskolci gyermekváros, lakóit nevelőszülőknél helyezik el – írja a Magyar Hírlap. Radomszki Lászlóné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatója elmondta, egyelőre kérdéses az intézmény bezárásának időpontja.

A gyermekeket három különböző helyszínen, Miskolcon, Izsófalván és Szikszón helyezik majd el. Ezek közül az első kettő építése jól halad, Szikszón még nem kezdődött el a beruházás.

A szakember azt is elmondta, szeretnék, ha a gyermekek nagy része nevelőszülőkhöz kerülne, ezen is dolgoznak még.

Szarka Attila gyermekvédelmi szakértő a Magyar Hírlap érdeklődésére közölte, olyan bázisokat tudnak kialakítani a miskolci intézmény helyett, amelyek jobban tudják szolgálni a gyermekek fejlődését, illetve képviselni az érdekeiket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik