Belföld

Többször hason szúrta magát, majd az erdőbe futott

Rendőrök, polgárőrök és a honvédség légi kutató-mentő egységének összefogása segített megtalálni egy önmagára veszélyes férfit Bakonyszentlászlón.

A rendőrségre szerdán 16 óra 10 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Bakonyszentlászlón egy zavart állapotú férfi egy késsel hadonászik az egyik házban, írja a police.hu.

A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy fia hastájékon többször megszúrta magát, majd elhagyta otthonát és a közeli erdőbe futott.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja – a terepviszonyokra tekintettel – a Magyar Honvédség Légi Kutató-mentő egységének segítségét kérte, majd légi támogatásukkal a rendőrök és a polgárőrök közösen megkezdték az önmagára veszélyes férfi keresését.

A helikopter személyzete egy óra elteltével egy fás-bokros területen, a földön fekve megpillantotta őt, majd fölötte lebegve segítette a földi kutatóknak a helyszín beazonosítását.

A rendőrök a légi járművet figyelve rövid idő alatt megtalálták a keresett férfit, majd megkezdték sérüléseinek elsődleges ellátását. Néhány percen belül a mentőszolgálat munkatársai is a helyszínre érkeztek, majd a sérültet súlyos, életveszélyes állapotban kórházba vitték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik