A kormány a tervek szerint még az idei év első felében bezáratja a fóti Károlyi István Gyermekközpontot, és az ott élő gyerekeket az ország különböző pontjain, Zalaegerszegen, Kalocsán, Aszódon és Budapesten helyezik el. Az intézményben jelenleg három részleg működik, a speciális gyermekotthonban súlyos pszichés problémával élő fiúk, a különleges gyermekotthonban a tartósan beteg és sérült gyerekek, a kísérő nélküli kiskorúak gyermekotthonában pedig a fiatal menekültek élnek.
Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a kitagolásra azért van szükség, hogy felszámolják a nagy létszámú tömegintézményeket, és azt ígéri, hogy jobb körülmények közé helyezik el a gyerekeket.
Korábbi cikkünkben megpróbáltuk kideríteni, hogy mi lesz a gyerekek sorsa, megnyugtató választ nem kaptunk, a legnagyobb rejtély, hogy mi lesz a menekültek, illetve a tartósan beteg és sérült gyerekek sorsa. A számukra kijelölt otthonok nem alkalmasak ezeknek a gyerekeknek a fogadására, és a jelek szerint ez nem is fog változni, ráadásul ezek az otthonok a puszta közepén állnak. A különleges szükségletű gyerekek nagyon szoros kapcsolatot ápolnak egymással és az ápolóikkal, ezért nekik különösen nehéz lenne a kiköltözés.
A családokat se szakítják szét, ha elköltöznek
A gyermekotthon egyik lakója, Oláh Karolina a napokban úgy döntött, hogy megtöri a csendet, és kiírja a Facebook oldalára, hogyan éli meg ezt az időszakot.
Azt még valahogy feldolgozzuk, ha menni kell, hiszen egy „normális” család életében is van ilyen. Viszont minket az ország különböző részeire akarnak szétdobálni, azt gondolva, hogy „Majd úgyis megszokják!” Igen. Lehet, de abba senki nem gondol bele, hogy mi, akik évek óta együtt élünk, talán úgy szeretjük egymást, mint egy igazi család! A vér szerinti családom elhagyott, mert nem kellettem nekik. Nekem azok a gyerek és felnőttek a családom, akik között felnőttem
– olvasható a posztban.
„Azért gondoltam, hogy kiírom ezt a Facebookra, mert fontosnak tartom, hogy a mi oldalunkról is hallják az emberek, hogy nekünk ez milyen nehéz” – mondta Karolina az Abcúgnak.
Karolina mozgássérültként született, az édesanyja nem merte vállalni a felelősséget, ezért a tatabányai csecsemőotthonban helyezték el. Ötéves korában került át a fóti gyermekotthonba, és azóta ott él. „Az emberek itt nagyon kedvesek, itt nőttem fel, ide köt minden, nekem Fóton van az otthonom.”
Mi nagyjából egy időben kerültünk ide, mióta itt vagyok, tényleg annyira összeszoktunk és szeretjük egymást, mint egy család, ha elszakítanának minket egymástól, akkor az nekünk egy nagy törést jelentene az életünkben. Vannak nálam kisebb gyerekek is, akik nagyon nehezen tudnák ezt feldolgozni. A velünk foglalkozó felnőtteket is nagyon szeretjük, és ők is minket.
Úgy gondolja, hogy az lenne a normális, ha együtt tudnának költözni, akkor közösen küzdenének meg a nehézségekkel és erőt tudnának adni egymásnak. „Egy normális család, hogyha átköltözik valahova, attól még együtt vannak és nincsenek szétválasztva”– nehezményezi Karolina. A társait is megviseli ez a helyzet, elképzelhető, hogy nem együtt folytatódik az életük.
Nem tudják, hová kerülnek
Megkerestük Karolinát, aki arra a kérdésünkre, mit tud arról, hova fog kerülni, azt a választ adta, hogy „semmit, hiszen nem kapunk semmilyen tájékoztatást, amit tudok, arról is a médiából értesültem.” Az ott dolgozóknak sincs arról információja, hogy hova költöztetik át őket. „Az egyik legújabb hír, amit olvastam, hogy a fóti gyermekotthon felszámolásának tervét 10 évre titkosították.” Karolina szeretné egyszer és mindenkorra eloszlatni azt a tévhitet, hogy egy nagy kastélyban laknak.
A költözést azzal indokolják, hogy túlzsúfolt a hely, pedig mi nem is a kastélyban élünk, hanem a kertjében nemrég emelt kisebb lakóotthonokban. Olyanok mint a kertes házak, úgy kell elképzelni, mint egy erdőt, amiben van pár ház és abban élnek a gyerekek és a felnőttek.
Ahol ő lakik, az teljesen akadálymentesített, minden adott, hogy minél önállóbban tudjon közlekedni és élni az életét. Nyolcan laknak a házban, és vigyáznak egymásra. A csoportjában élők többnyire mozgássérültek, hárman osztoznak egy szobán, nagyon jól megértik egymást, a legjobb barátnője is ott lakik.
„Nagyon szerencsés az otthon elhelyezkedése, könnyen ki tudunk menni a városba, ha engedélyt kérünk, és megmondjuk, mettől meddig szeretnénk kint lenni. El szoktunk menni lángosozni, a kedvencem a sajtos tejfölös, ha pedig szeretnék például egy ruhát vásárolni, akkor szólok az egyik felnőttnek, és elmegyünk együtt a városba.”
A Facebookon kér segítséget
Középiskolába a 70 kilométerre található Balassagyarmatra jár, ahol hétköznap bent is lakik, pénteken délután jön haza. Mindenki a képességének megfelelő intézetben tanul, Balassagyarmatra a társai közül mások nem járnak. Hazaérve megbeszélik egymás között, kinek, hogy telt a hete, tévéznek, néha pedig elvonulva gépeznek és zenét hallgatnak.
„Mivel nem tudom, hogy hova fogok költözni, van rá esély, hogy jövőre nem tudok Balassagyarmaton érettségizni, hiszen ha az ország másik végére tesznek, nem biztos, hogy tudnak szállítani. Viszont én szeretnék ott érettségizni, mert már ismerem a tanárokat és a környezetet.”
Arra pedig, hogyan próbálja lelkileg átvészelni ezt az időszakot, azt a választ adja:
Bizakodom.
Karolina a Facebook posztja végén arra kéri az embereket, hogy segítsenek nekik abban, hogy együtt maradhassanak, és felteszi a kérdést, hogy „Ti tudnátok a családotok nélkül boldogok lenni?”
