Belföld

A DK beperli a Magyar Államkincstárat

A DK beperli a Magyar Államkincstárat, mert szerintük jogtalanul kellett kifizetniük 11 millió forint büntetést. A párt közleményében azt írta, hogy

nemcsak az adatvédelmi hatóságnak volt fontos, hogy a DK még az EP-választás előtt befizesse a 11 millió forintos bírságot, hanem a Magyar Államkincstárnak is, hogy behajtsa az Állami Számvevőszék DK-ra kiszabott büntetését.

Az ellenzéki párt úgy véli, hogy a büntetés célja az ellenzéki kampányok ellehetetlenítése. Mivel az ÁSZ büntetése ellen nem lehet jogorvoslattal élni, a DK ezért a pénzt levonó Magyar Államkincstárat perli be.

Az Állami Számvevőszék sajtóosztálya később közölte: az ÁSZ nem szabott ki semmilyen büntetést a Demokratikus Koalícióra, hanem ellenőrzési bizonyítékok alapján megállapította a tiltott támogatás tényét és annak mértékét. Ez utóbbi ugyanakkor nem 11 millió Ft, hanem 430 ezer Ft volt.

Az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek törvényben előírt ellenőrzése során feltárta, hogy a Demokratikus Koalíció a párttörvény előírását megszegve – jogi személytől kölcsönszerződés alapján – nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a piaci ár alatt vett igénybe szolgáltatást, 430 ezer Ft kamatkülönbözetként tiltott támogatást fogadott el.

Hozzátették: az ÁSZ nem hatóság, nem rendelkezik szankcionálási jogkörrel, ezért nem szab ki semmilyen „büntetést”, vagy „bírságot”. Jogosítványai arra terjednek ki, hogy a párttörvény egyértelmű előírásai alapján amennyiben a pártok tiltott támogatást fogadtak el, akkor megállapítsa annak az értékét. A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a vonatkozó törvényi előírások határozzák meg, annak érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóság kizárólagos jogköre

Kiemelt kép: 24.hu/Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik