Belföld

Ungár Péter: Karácsony Gergely ultimátumot adott

Amíg több vidéki városban a Jobbik és az LMP is része az ellenzéki együttműködésnek, addig Budapesten a Jobbik visszakerül a „balliberális politikai karanténbe”, az LMP-re pedig nincs szükség – mondta Ungár Péter az InfoRádiónak.

Az LMP-s képviselő szerint nem lehet egységes ellenzéki kampányt folytatni az önkormányzati választások előtt, ha egyes helyeken van összefogás, máshol pedig „politikai karantén” van.

Ungár úgy véli, a közös jelöltet bejelentő MSZP-nek, Párbeszédnek, DK-nak és Momentumnak el kell ismernie, hogy nem csak ők az ellenzék szereplői.

Nem kell minket szeretni, nem kell velünk x dologban egyetérteni, nem kell Budapesten nekünk adni a többségét a jelölteknek, csak ismerjék el a mi politikai közösségünk legitimitását

– fogalmazott.

A politikus elmondása szerint az MSZP-nek és szövetségeseinek álláspontja az volt, hogy a Jobbik nem adhat kerületi polgármester-jelöltet, illetve szerinte a kialakult helyzetről az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum által támogatott főpolgármester-jelölt tehet.

Ungár közölte, Karácsony Gergely ultimátumot adott az ellenzéknek, miszerint április 6-ig be kell jelenteni a jelölteket, aki pedig ezt nem fogadta el, azt árulónak kiáltották ki.

Távol az ellenzéki egység, Puzsérék az LMP-vel és a Jobbikkal egyeztetnek
A féloldalas budapesti összefogásból akkora balhé lett, hogy soha nem látott távolságba került a közös indulás.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik