Belföld

Kilenc fiatal nőt támadott meg egy fiúbanda Budapesten

Kilenc fiatal nőt támadt meg egy 14 és 16 év közötti fiúkból álló banda Budapesten. Egyikük a mobiltelefonjával rögzítette a 2017 nyarán történt támadásokat.

A vádirat szerint a fiúk megbeszélték, hogy saját szórakoztatásuk céljából fogdosni fogják a fiatal nőket.  Az volt a céljuk, hogy az esetekről készült felvételeket később összevágják, és közzéteszik az egyik internetes oldalon.

A véletlenszerűen kiválasztott fiatal nőkhöz az egyik 15 éves fiú lépett oda. Egy hirtelen mozdulattal fogdosni kezdte a nemi szervüket, valamint több nőről is megpróbálta lerángatni a nadrágot, illetve szoknyát. Az egyik fiatal nőt a 14 éves társával együtt fogdosta.

A szeméremsértő támadásokat az egyik társuk mobiltelefonnal minden esetben rögzítette, míg a többiek néhány méter távolságból hangosan nevettek. Ezután mind a négyen elfutottak.

A négy fiúval szemben a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege 9 rendbeli, emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.

A bíróság bűnösnek mondta ki a fiatalokat. Egyiküket 100 óra jóvátételi munka végzésére ítélte, társait 2, illetve 1-1 évre próbára bocsátotta. A bíróság elrendelte a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét, illetve elkobozta az elkövetéshez használt mobiltelefont. A mobiltelefon elkobzása miatt az egyik fiú védője fellebbezést jelentett be, a Fővárosi Törvényszék azonban az ítéletet e részében is helybenhagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik