Belföld

Idén is pályázhatnak a milliókra a családbarát munkahelyek

Az idén is pályázhatnak családbarát munkahelyek kialakítására a kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek május 6-ig – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1-en hétfőn.

Beneda Attila azt mondta, a 77 millió forint keretösszegű kiírásra jelentkező cégek legfeljebb ötmillió forintos vissza nem térítendő támogatás kaphatnak. Hozzátette: a pályázaton a cégek már létező és még tervezett családbarát intézkedéseit és fejlesztéseit is díjazzák.

Beneda elmondta, a pályázat első kiírása óta nagyon sok jó gyakorlatot láttak. Szerinte a munkavállalói lojalitás is sokkal nagyobb a családbarát szempontokat figyelembe vevő cégeknél, ez pedig kifejezetten előnyös a munkaerő megtartásában.

(kiemelt kép: istockphoto.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik