Belföld

Komoly változások a pesti közlekedésben, erre figyeljen!

Szombaton indul a 3-as metró felújításának második üteme, amelynek keretében a déli szakaszt újítják fel a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között. Jelentős változások lesznek a közlekedésben is.

A felújítás ideje alatt Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között alacsonypadlós, légkondicionált metrópótló buszok közlekednek csúcsidőben 45 másodpercenként indulva, számukra az Üllői úton buszsávot jelöltek ki.

A metrópótló buszok mellett új buszjáratok is segítik a közlekedést, egyes meglévő járatok pedig meghosszabbított útvonalon, sűrűbben közlekednek. A Budapest-bérlettel rendelkezők a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy vasútállomás között közlekedő InterCity és gyorsvonatokat az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe a fővárosi szakaszon.

A metrófelújításról a projekt hivatalos honlapján, a menetrenddel kapcsolatban a pedig ezen az oldalon tájékozódhatnak.

(MTI, kép: Balogh Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.