Belföld

Elmeorvosi vizsgálat: beszámítható a borsodnádasdi gyilkossággal vádolt B. Roland

Szerdán a tanúk és az igazságügyi orvosszakértők meghallgatásával folytatódott annak a fiatalembernek a pere, akit azzal vádolnak, hogy kivégezte, majd vízgyűjtő aknába dobta a barátnőjét másfél évvel ezelőtt Borsodnádasdon.

B. Roland 2017 szeptemberének elején a délelőtti óráktól az esti órákig barátaival a Borsodnádasd település külterületén lévő tónál szórakozott, alkoholt és kábítószer hatású anyagot fogyasztott. Napközben telefonon találkozót beszélt meg a vele baráti viszonyban lévő 17 éves lánnyal, akivel az este folyamán egy erdei ösvényen találkozott és együtt italoztak, beszélgettek. Ismeretlen okból vitába keveredtek, melynek során a férfi úgy megverte a lányt, hogy eszméletlen állapotba került.

A férfi a már védekezésre képtelen Csengét lemeztelenítette, és elvonszolta egy esővíz elvezető csatorna árok mellé, ahol fejjel lefelé beledobta egy 216 cm mélységű vízgyűjtő aknába, amelyben 40 cm magasan állt a víz. A lány telefonját is az aknába dobta, a tőle elvett ruházatot és táskát magához vette, és hazament a lakására.

A nyomozók a baráti társaságtól kapott vallomások alapján jutottak el Csenge gyilkosához. A lány a barátaival sütögetett volna aznap este, de helyette inkább Rolanddal randizott.

A fiú még a lány holttestének megtalálása előtt bevallotta a rendőröknek, hogy Csenge vele volt az ominózus estén. Elmentek az erdőbe, ahol iszogattak és a „friss kapcsolat szenvedélye magával ragadta őket”. Mikor elindultak haza, Csenge a templom közelében megcsókolta a fiút. Emiatt alakulhatott ki közöttük a korábban említett vita. Roland ugyanis még nem akarta, hogy kitudódjon a kapcsolatuk. Ezt hamar megbeszélték és elbúcsúztak egymástól.

A nyomozók először a lány cipőjét találták meg a templom mögötti ösvényen, ezért keresőláncban folytatták a terület átfésülését. Alig mentek pár lépést, amikor az egyiküknek megakadt a szeme a vízgyűjtő aknán, mert hiányzott a fedeléről a lakat. Visszalépett, felemelte, és ott találta a lemeztelenített áldozatot.

Az már a helyszínen kiderült, hogy a lány vélhetően még élt, amikor beledobták az aknába. Onnantól emberölés miatt folyt a nyomozás. Ezután ismét kihallgatták a fiút, mivel az addigi adataik szerint ő látta utoljára életben az áldozatot.

Gyanúsan viselkedett, az alapján, amit mondott, „nem állt össze a kép”, ezért megkérdezték, hogy hajlandó-e poligráfos vizsgálatnak alávetni magát. A fiatal beleegyezett. A vizsgálat pedig egyértelműen megállapította, hogy a fiatalembernek köze van a gyilkossághoz.

Ezután már egészen máshogy írta le az estét. Azt állította, hogy együtt ittak az erődben, eközben Csenge kétszer elment valahova. Állítása szerint amikor a lány másodszor is otthagyta, elindult utána, és megtalálta az ösvényen őt, eszméletlenül, vérző orral, félig meztelenül. Azt mondta, nem érezte sem a szívverését, sem a pulzusát, és pánikba esett, mivel néhány éve Egerben eljárás indult ellene, miután két ismerősét újra kellett éleszteni a tőle kapott kábítószeres cigaretta miatt. És nem akarta, hogy ez újra megismétlődjön. Azt azonban tagadta, hogy drogot adott volna a lánynak. Azt beismerte, hogy ő három herbálos cigarettát is elszívott azon az estén.

Korábbi vallomása szerint már háromnegyed órája át ült a lány mellett, amikor úgy döntött, eltünteti a holttestet. A karjában vitte egy vízgyűjtő aknához a meztelenre vetkőztetett Csengét, beledobta, majd hazament. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap délelőtt még írt a lány telefonjára egy üzenetet, mintha minden rendben lenne.

Szerdán az igazságügyi orvosszakértők együttes meghallgatásával folytatódott a borzalmas ügy. A szakértők elmondták, hogy a lány eszméletlen volt és még élt, amikor a vízelvezető aknába került. Az eszméletvesztéssel kapcsolatban pedig azt mondták, hogy azokat okozhatták a koponyára mért ütések.

A szakértői vizsgálat azt is megállapította, hogy nem volt alkohol befolyásolása alatt a lány, amikor megölték. De gyógyszer és kábítószer fogyasztása sem volt az áldozat szervezetében kimutatható. A szakértők a bíró kérdésére elmondták, hogy a lány halálát egyértelműen vízbefulladás okozta.

A gyilkossággal vádolt B. Roland eddig csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy valóban találkozott a lánnyal, ám azt tagadta, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz. A bíróságon pedig továbbra is hallgat, mint a sír.

Ügyvédje, Boschánszky Iván a szerdai tárgyalás után elmondta lapunknak, hogy mit állapított meg az elmeorvosi szakértői vélemény.

Az elmeorvosi szakértői vélemény nem állapított meg olyan körülményt, ami kizárta vagy korlátozta volna ügyfelem beszámítható képességét. Azaz beszámítható. Nem tett vallomást a bíróságon. Azzal védekezik, hogy együtt voltak a lánnyal, de szétváltak és utána már úgy találta meg, hogy eszméletlen volt. Próbálta újraéleszteni, de nem sikerült neki. Ezt követően pánikba esett és bedobta az aknába. Magyarul azt elismerte, hogy az aknába dobta.

– mondta az ügyvéd, hozzátéve, ügyfele nem akarta megölni a lányt.

A bizonyítási eljárás május hatodikán a tanúk meghallgatásával folytatódik.

Összeomlott a tárgyaláson a Borsodnádasdon meggyilkolt lány anyja
Az asszony sírva kérte a gyilkosság 21 éves vádlottját, hogy nézzen a szemébe.

Kiemelt kép: RTL Híradó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik