Belföld

Korlátoznák a képviselők belépési jogát a közintézményekbe

Az országgyűlési képviselők belépési jogáról szóló szabályok felülvizsgálatát javasolja Vejkey Imre, a parlamenti igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke.

Az Indexhez eljuttatott dokumentum szerint Vejkey „a visszaélésszerű látogatásokat” akarja megakadályozni, utalva ezzel a 2018. decemberben történt MTVA-s balhéra, amikor ellenzéki képviselők be akarták olvastatni a köztévében a túlóratörvénnyel kapcsolatos öt pontot.

Videón Hadházy Ákos és Szél Bernadett kipenderítése az állami televízióból
Az épület előtt várakozó rendőrök láthatóan semmit nem tettek.

Ezt követően több ellenzéki képviselő hivatalosan is rákérdezett arra, hogy kitől kérhetnek segítséget, ha egy közintézmény megtagadja tőlük azt a törvény adta jogot, hogy bejussanak egy közintézménybe. Némi huzavona után Kövér László házelnök az igazságügyi bizottságtól kért állásfoglalást.

Ebben Vejkey Imre a következőket írta:

  • a képviselő tájékozódásának elsődleges színtere a parlamenti munka
  • a közigazgatási szervekhez, közintézetekhez és a közintézményekhez való belépési jog nem parttalan, nem értelmezhető kiterjesztően és nem gyakorolható visszaélésszerűen
  • e jog gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét
  • a belépési jog csak kiegészítő jellegű eszköznek tekinthető és nem irányulhat a képviselő nem rendeltetésszerű joggyakorlásának elősegítésére

A bizottság kedden tárgyalja az állásfoglalást, és mivel a Fidesz-KDNP-nek többsége van, az elfogadás csupán formaság. Ha ez megtörténik, a bizottság vagy a házelnök is javaslatot tehet az országgyűlési törvény vonatkozó passzusának megváltoztatására.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik