Belföld

Nyomozás indult: csalás miatt is felelhet a fideszes polgármester

Újabb nyomozásban érintett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecser önkormányzata és Váradi László fideszes polgármester – írta a Magyar Hang. A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja mellett immár költségvetési csalás gyanúja miatt is nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A lap ősszel cikksorozatban mutatta be Váradi és a képviselő-testületi tagok viszonyát, illetve a városvezető visszaélésgyanús ügyeit. Többek közt kiderült, hogy bár a polgármesteri tisztség betöltésének feltétele a vagyonnyilatkozat leadása, Váradi kitöltetlen, üres nyilatkozattal vezette a négyezer lelkes várost.

De előfordult olyan is, hogy a polgármester az éj leple alatt az önkormányzat ipari csarnokát a felesége nevére írt cég telephelyén állíttatta fel. Ráadásul ezen a telepen vágták le – engedély nélkül – az önkormányzat által nevelt és a közkonyhára szánt disznókat is. Továbbá kiderült az is, hogy iratokkal igazolhatóan hivatali visszaélés gyanúját felvetően utalványoztatott pénzt a helyi óvodát építő cégnek, a beruházáson mellesleg a közmunkásokat dolgoztatták.

Kiemelt kép: Váradi László és Orbán Viktor (Váradi László Facebook oldala)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik