Belföld
Image: 73876445, Négyes metró illusztrációk. 2019.03.18., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Öt éve adták át, de még mindig drágul a 4-es metró, a kormány közelében is keresnek rajta

Körülbelül 23 milliárd forinttal lett drágább átadása óta a 4-es metró, ebből csaknem 12,5 milliárdot kártérítésekre kellett kifizetni. Közben a Fidesz által minden idők legnagyobb korrupciós botrányaként emlegetett ügyön a kormány közelében is jól járnak. Az alagútfúró konzorciumot a nyilvánosság kizárása mellett zajló eljárások egy részében nem más képviseli, mint Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája. A 24.hu értesülései szerint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda vezényletével az alagútépítő társaság tavaly év végén újabb kártérítési pert indított a BKV ellen. A tét 35 millió euró, azaz további 11 milliárd forint, ekkora összeg esetében pedig vélhetően az ügyvédi sikerdíj sem lehet csekély.

Bár 2014 márciusában, azaz 5 évvel ezelőtt adták át a budapestieknek a meglehetősen mostoha körülmények közt megépült 4-es metrót, az építkezést végző kivitelezőkkel folytatott kártérítési pereknek máig nincs vége.

A 24.hu megtudta, hogy BKV Zrt. csaknem 12,5 milliárd forint kártérítést fizetett ki a bírósági eljárások eredményeként, ráadásul több per még folyamatban van.

Ezzel együtt a 4-es metró – átadása óta – körülbelül 23 milliárd forinttal lett drágább. Az összeg a kártérítési perek mellett a kormány jóváhagyásával kötött megállapodásokra, valamint a beruházásáért felelős DBR Metró Projektigazgatóság fenntartására ment el. A számla pedig bizonyosan még ennél is magasabb lesz.

Az 5 éves évforduló alkalmából a főváros tulajdonában álló BKV Zrt.-hez fordultunk közérdekű adatigényléssel a kártérítési perek állásáról érdeklődve. Válaszukból kiderült, hogy

  • összesen 47 kártérítési per indult a közlekedési társaság ellen.
  • A perek közül 40 zárult le, 7 van folyamatban.
  • Az eljárások többsége – 38 per – a nyilvánosság teljes kizárása mellett választottbíróság elé került.
  • A BKV 31 esetben fizetett kártérítést, összesen 12 milliárd 348 millió forintnyi közpénzt.
  • 17 per a BKV teljes vagy részleges pervesztességével zárult.
  • 13 eljárás a közlekedési társaság teljes vagy részleges pernyertességével ért véget.
  • 5 eljárás ítélet nélkül megszűnt.
  • 3 esetben a pernyertesség aránya 50-50 százalék.
  • Mindössze 2 per zárult egyezséggel.

A 4-es metró összköltségvetését egyébként 2012 végén 452,5 milliárd forintban állapították meg, és ebből a keretösszegből 67,5 milliárd forintot különítettek el a vállalkozókkal folytatott vitákra. Ebből – a tartalékkeret levonásával – 385 milliárd forint projektköltség adódik. Mint arról beszámoltunk, a 67,5 milliárd forintos keretet tavaly nyáron 38 milliárd forintra csökkentették a projekt lezárásáig várható szerződéses kifizetések alapján.

Utóbbi összegből fogyott el körülbelül 23 milliárd forint, tehát körülbelül 15 milliárd forint áll még rendelkezésre a folyamatban lévő perekre. Nem kizárt, hogy szükség is lesz az összegre, mert bár a még zajló eljárások a nyilvánosság teljes kizárása mellett, főként a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (MKIK) mellett működő választottbíróság előtt folynak, néhány részletet sikerült kideríteni a folyó ügyekről.

Image: 73876437, Négyes metró illusztrációk. 2019.03.18., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Mohos Márton /24.hu

Információink szerint a még hátralévő 7 per közül a legjelentősebb az alagútépítő társaság, vagyis a francia, német, osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium által tavaly év végén indított kártérítési per, amelyben 35 millió euró, azaz 11 milliárd forint a tét.

A konzorcium jogi képviseletét értesüléseink szerint nem más látja el, mint Trócsányi László igazságügyi miniszter résztulajdonában álló Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda. 

A miniszter ügyvédi irodája korábbi – 2014-ben és 2015-ben indult – perekben is képviselte már a Bamco konzorciumot, amiről a még kormánytól független Magyar Nemzet számolt be 2017-ben.

A tárcavezető nevével fémjelzett iroda szerepvállalása több szempontból is pikáns. Egyrészt azért, mert miközben az állam képviseletében 2014-ben miniszteri posztra lépett Trócsányi, a tulajdonában álló ügyvédi iroda a Bamco képviseletében állami kártérítésért, így közpénzből fizetett sikerdíjért pereskedett a bíróságon.

Másrészt 2017-ben nyilvánosságra kerültek a 4-es metrót vizsgáló OLAF-jelentés (Európai Csalás Elleni Hivatal) részletei, amely megállapításai miatt 59 milliárd forintot visszafizetését helyezte kilátásba az Európai Unió. Akkor Varga Mihály akkori nemzetgazdasági (ma pénzügyminiszter) és Trócsányi László igazságügyi miniszter a 4-es metró beruházásával kapcsolatban feltárt korrupcióról és szabálytalanságokról tárgyalt Giovanni Kesslerrel, a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) főigazgatójával. A találkozó után a két tárca közleményben hangsúlyozta, az OLAF munkájának hatékonyságát támasztja alá a 4-es metróról készült jelentés is, amely

minden idők legnagyobb korrupciós botrányára hívta fel a magyar hatóságok figyelmét.

Vagyis áttételesen Trócsányi ügyvédi irodája is keres a Fidesz kormány által a minden idők legnagyobb korrupciós botrányaként emlegetett ügyön.

Úgy tűnik, a bizalom töretlen, ugyanis a néhány hónappal ezelőtt indult perben is a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda képviseli az alagútfúró konzorciumot. A 35 millió eurós pertárgyérték pedig jelzi, hogy az ügyvédi sikerdíj sem lehet csekély.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.